210 egészségügyi szakdolgozó vette át kitüntetését 2022. június 30-án a MESZK-MTA közös díjátadó ünnepségén.
A koronavírus-járvány ideje alatt kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó egészségügyi szakdolgozók munkájának megbecsülése céljából a Magyar Tudományos Akadémia jótékonysági gyűjtést kezdeményezett. Az adomány kitüntetés formájában kerül odaítélésre, mely szempontjainak kidolgozására, felterjesztésére az Akadémia a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát kérte fel.
A MESZK 210 egészségügyi szakdolgozót javasolt szakmai kitüntetésre és ezzel együtt az MTA jótékonysági gyűjtéséből és az MTA saját felajánlásából származó adományok átvételére.
Szakmai kitüntetésben azok a közvetlen betegellátásban részt vállaló egészségügyi szakdolgozók részesülhettek, akik rendelkeznek legalább 5 év egészségügyben végzett munka és szolgálat, érvényes MESZK kamarai tagság, közvetlenül a COVID-ellátásban végzett tevékenység a pandémia kezdete óta. Az ápolástudományt előre vivő szakmai tevékenység végzése mellett, a munkahelyi közösségen belül példaértékű emberi magatartás és szakmai munka tanúsítása.
Az elismerő okleveleket Erdei Anna, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese és Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke adta át.
Az elismerő oklevelet minden megyéből tíz fő, valamint a budapesti kórházakból összesen húsz fő kapott. Az országos elismerést kórházunkból Gellainé Vácz Anita a sebészeti osztályunk főnővér helyettese, Stadlerné Teller Erzsébet a belgyógyászati osztály főnővér helyettese és Szabó-Nagy Ildikó az infektológia osztály ápolója kapta.
Gratulálunk, és jó egészséget kívánunk az összes díjazottnak a megérdemelt elismerésükhöz, valamint rendkívül büszkén ünnepeljük kórházunk három szakdolgozóját.