Kórházunkból négy csapat vett részt, a MESZK Fejér Megyei Területi Szervezete által szervezett szakmai vetélkedőn. Kettő csapat a délutáni döntőbe is továbbjutott és második, illetve a hatodik helyezést érték el. Gratulálunk 😊
2022.november 19-én rendezte meg a MESZK Fejér Megyei Terüli Szervezete a szakmai vetélkedőjét, a székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. Az egész napos megmérettetésen Mór, Csákvár, Enying, Székesfehérvár és Dunaújváros egészségügyi szakdolgozói 12 csapattal indultak. Intézményünkből a mozgásszervi rehabilitációs, a neurológia, a traumatológiai, és a sürgősségi traumatológiai osztály ápolóiból álló négy fős csapatok vettek részt.
A délelőtti fordulóban az írásbeli résszel kezdődött a megmérettetés: tesztírás, keresztrejtvény, TOTÓ. Az első forduló pontszámai alapján dőlt el, melyik 6 csapat folytathatja a közvetlen betegellátással összefüggő feladatokból álló gyakorlati versenyt. A délutáni fordulóra a neurológiai és a mozgásszervi rehabilitációs osztályunk ápolói jutottak tovább.
A csapatok felkészültek az ágy melletti ápolási feladatok kivitelezésére. Három állomáson folytatódott a verseny. A szakszerű ágyazáson, infúzió bekötésen, gyógyszerelésen, fájdalomcsillapításon és a beteg pszichés vezetésén túl az újraélesztés is feladat volt.
Az újonnan, kiválóan felszerelt Skill laborban, minden eszköz rendelkezésre állt a feladatok életszerű kivitelezéséhez.
Kiváló szakmai felkészültségüket bizonyították a gyakorlati feladatokat teljesítő csapatok!
Nagy volt a tét, mert az első helyezett csapat részt vesz a Budapesten megrendezésre kerülő országos szakmai vetélkedőn 2023. tavaszán.
A verseny első helyezettje a székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórház, kardiológia osztályának „Szívtiprók” csapata lett. Második helyen a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház neurológiai osztályának „Neuro MATE”, harmadik helyen „A Kastély Angyalai” lett a Csákvár-Bicske helyi szervezettől.
Köszönjük a szervezők munkáját, a csapatok versenyre való felkészülését és a részvételét.
Gratulálunk a csapatoknak az elért eredményekhez.