Kórházunk Tudományos Bizottsága havonta más-más témakörökben szakmai előadásokat szervez dolgozóinknak és környékbeli háziorvosainknak. Február 22-én a sebészeti osztályunk 70 éves évfordulója volt a téma.
Bevezetésként dr. Kővágó Levente a Tudományos Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, megnyitotta a rendezvényt, majd felkérte dr. Rombauer Edit osztályvezető főorvost, hogy levezető elnökként koordinálja a programot. Elsőként dr. Bartos Gábor PhD a sebészeti osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa a sebészeti osztály indulásának, elmúlt hetven évének fontosabb eseményeit, szakmai és területi fejlődését mutatta be képek kíséretében.
Dr. Rombauer Edit jelenlegi osztályvezető főorvos a sebészet jelenlegi mindennapjairól beszélt. Dr. Darabos Zoltán főorvos, „A major amputációk arányának megváltozása a helyi érsebészeti ellátás felszámolását követően” statisztikai adatok bemutatásán keresztül mutatta be, hogy az érsebészetnek mekkora jelentősége van egy-egy időben észrevett végtag érszűkület kezelésében, műtéti beavatkozások által. Dr. Mohamed Al-Sheraji főorvos, a Dunaújvárosban előforduló plasztikai sebészeti ellátásokról beszélt esetbemutatásokon keresztül.
Az előadásokat követően évtizedekkel ezelőtt rögzített, de még mai napig használható gyakorlati eljárásokat nézhettek meg az érdeklődők archív sebészeti filmmúzeum címen. Egy 1993-as felvételen dr. Pátkay József, az első sebész osztályvezető főorvos közvetlen kollégája, Lengyel Lászlóné főműtősnő mesélt a sebészeti osztály munkájának indulásáról, a kezdetekről. Majd 1994-1996. évben készült érműtéti beavatkozásokat tekinthettek meg a jelenlévők szakszerű kommentálás mellett.
Számos munkatársunk követte figyelemmel a rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadásokat, melyek végén sor került a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására, megvitatására, majd egy büfé melletti kötetlen beszélgetésre.
Utolsó frissítés dátuma 2023-02-25