Szeptember 15-e a nemzetközi prosztatanap

Az Európai Urológus Társaság kezdeményezésére tartjuk ezt a jeles napot. A célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára és a férfiak egyik leggyakoribb halálokának, a prosztatarák megelőzésére.

A férfiak körében a prosztatarák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés, minden évben több százezer halálesetet okoz világszerte, hazánkban pedig évente négyezer embert érint.

A prosztatarák veszélye abban rejlik, hogy kezdeti stádiumában tünetmentes, hiszen a rosszindulatú elváltozás a prosztata széli részeitől indul. Eleinte nem okoz semmilyen kellemetlenséget, a beteg nem is sejti az érintettségét. Ezért rendkívül fontos ötven év felett az évenkénti szűrővizsgálat.

Időben felismert betegség esetében, amikor a daganat még nem terjed túl a prosztatán, a teljes gyógyulás a prosztata radikális eltávolításától várható. Sikeres, időben való elvégzése esetén a beteg teljesen gyógyultnak minősíthető. Az elsődleges daganat és a kiújulások kezelésének egyik lehetősége a prosztata besugárzása. Mivel a daganat növekedését a tesztoszteron is befolyásolja, javasolt kezelési mód lehet a hormon szintjének csökkentése a szervezetben.

Mindenkinek felelősséget kell vállalnia egészségi állapotáért, és évi rendszerességgel el kell mennie a prosztatavizsgálatra, melyhez még beutaló sem szükséges, így bármikor elvégeztethető. Sokan idegenkednek ettől a vizsgálattól, pedig ennek segítségével a prosztatarák időben felfedezhető, ezáltal gyógyítható is, a szűréssel öt és fél évvel a rákos megbetegedés előtt fel lehet fedezni a később kialakuló daganat előjeleit, és így nagy hatékonysággal lehet ellene fellépni.

Mivel a prosztata fontos szerepet játszik az egészséges szexuális funkciókban, megbetegedése a merevedési zavaroktól a fájdalmas ejakuláción át a libidó csökkenéséig szexuális – és ebből fakadóan önértékelési – problémákat is okozhat.

Nagyon fontos a betegek számára a lelki támogatás a család, hozzátartozók részéről, a szűrő vizsgálaton való részvétel és az esetleges betegség kezelése során.

A prosztatarák korai felismeréséhez kulcsfontosságú, hogy már az első tüneteknél orvoshoz forduljanak a férfiak!

Ötven éves kor felett a férfiaknak évente ajánlott a prosztata-szűrés, ha azonban vizeletürítési problémák lépnek fel, minden életkorban szükséges a kivizsgálás.

A gyanút keltő tünetek:

  • gyakori, sürgető vizelési ingerek
  • éjszaka többször jelentkező vizelési inger
  • vizeletürítési nehézség, esetleg vizeletelakadás
  • szakaszossá váló vizelés
  • utócsepegés
  • akut gyulladás esetén előfordulhat láz, hidegrázás, gát- és deréktáji, herékbe sugárzó fájdalom.

Forrás: Bajai Szent Rókus Kórház