Pszichiátriai betegek kezelése kórházunkban

Kórházunk Tudományos Bizottsága havonta más-más témakörökben szakmai előadásokat szervez dolgozóinknak és környékbeli háziorvosainknak. Április 26-án a pszichiátriai osztály dolgozói tartottak előadásokat.

Bevezetésként dr. Kővágó Levente a Tudományos Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, megnyitotta a rendezvényt, majd felkérte dr. Ádám Éva a pszichiátriai osztályunk osztályvezető főorvosát, hogy tartsa meg előadását. Főorvosasszony „Pszichiátriai ellátás és stigmatizáció” című előadásában bemutatta az osztály működését, majd kitért arra, hogy az emberek, általában megbélyegzik azt, ami eltér a normától, vagy szoronganak tőle, az ismeretlentől. Az is előfordul, hogy a pszichiátriai betegség saját megoldatlan problémáik miatt okoz viszolygást egyesekben.
Dr. Fekete Tamás adjunktus „A zavart tudatú beteg” című előadásában felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a tudatzavarnak rendkívül sok oka lehet, valamint aki nem az elvárt viselkedési forma szerint viselkedik, nem mindenki tudatzavaros. A pszichés zavarok nem látványosan megjelenő fizikális eltérések, hanem szociális funkciózavarként jelennek meg és gyakran előfordul, hogy átmeneti dologról van szó.
Az osztály főnővére Árvainé Pálinkás Judit a „A korlátozó intézkedésekről röviden” előadásának legfőbb üzenete az volt, hogy a legjobb korlátozás, ha meg tudjuk előzni a korlátozó intézkedést. Az asszertív kommunikáció jelentőségéről, valamint a már szükségessé vált korlátozó intézkedés dokumentálást mutatta be.
Simon-Bozsits Angéla klinikai szakpszichológus „A pszichológus szerepe az egészségügyben” címet adta előadásának. Előadásában többször kiemelte, hogy a pszichiátriai osztály működése egy team munka, ahol a beteg mielőbbi mindennapi életbe való visszasegítése a legfőbb cél. Kiemelte a legfőbb különbséget a pszichiáter és a pszichológusi munka között.
Hódiné Schillinger Andrea szociális munkás „Szociális munka jelentősége a pszichiátriai szakellátásban”. Andrea kezdeményezi, majd elvégzi az összes olyan hivatali egyeztetést, dokumentációt, ami a szociális funkciózavarral küszködő beteg és családja szembesül egy segítő intézményi elhelyezéssel, vagy akár a kórházba kerülés kapcsán.
A programok záró előadását dr. Székely Ferenc Márton rezidens tartotta, aki „Az öngyilkosság korszerű ellátása” előadásában egy új hat lépcsős pszichiátriai módszert mutatott be, amit az amerikai veteránok részére fejlesztettek ki, mellyel a legtöbb esetben az öngyilkossági kísérletet időben le tudják állítani. Legfontosabb dolog megtalálni mindenkinek azt, amiért érdemes élni.
Számos munkatársunk követte figyelemmel a rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadásokat, melyek végén sor került a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására, megvitatására, majd egy büfé melletti kötetlen beszélgetésre.