Három országos elismerést kapott kórházunk

A múlt héten rendezték meg Tapolcán, a Magyar Kórházszöveteség XXXV. Kongresszusát.

A rendezvény minden évben az év legnagyobb magyar egészségügyi jamboree-ja, ahol a kórházak, az orvoslás és ápolás, a gazdálkodás, a beszállítók és az ágazat vezetői együtt vannak. Itt jó tematikus előadásokat és beszélgetéseket lehet hallgatni, azokba bekapcsolódni, a szünetekben, a vacsoránál, vagy akár séta közben tapasztalatokat cserélve egyeztetni.
A kongresszus remek alkalom arra is, hogy országos elismeréseket, okleveleket adjanak át a valamilyen területen kimagasló példamutató feladatmegoldásokért a kórházaknak, vagy azok osztályainak munkaközösségeinek.
Nagy büszkeség és öröm számunkra, hogy kórházunk három országos elismerést, különböző díjat hozott haza a tapolcai kongresszusról.
Az infektológiai osztályunk családbarát osztály oklevelet kapott, amit a rendezvényen dr. Kecskés Borbála osztályvezető főorvos és Wittman Attiláné osztályvezető főnővér vett át. Ebben a kategóriában húsz díjat osztottak ki.
Az országos „Életet adó Kórház díjat” az intenzív osztályunk kapta. A díjat kórházunk transzplantációs koordinátora dr. Németh Zoltán osztályvezető főorvos és dr. Szilágyi Örs stratégiai igazgató vette át. Az Országos Vérellátó Szolgálat által az „Életet adományozó kórház” díjat idén öt kórháznak adtak át, abból az egyik a miénk. A díjjal köszönték meg a donorjelentésben résztvevő kórházak életmentő munkáját.
Családbarát díjat évente egy kórház kap, 2023-ban ezt a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet kapta. A Családbarát intézmény kategóriában idén előszőr egy „Gondoskodó kórház” névről szóló különdíját adtak át, amit kórházunk kapott, és két szakmai igazgatónk Erdély-Franyó Anna ápolási – és dr. Kővágó Levente orvosigazgató vett át. Intézményünk a különdíjat a már évekkel ezelőtti három családbarát osztály, az évek óta működő családi napközi, valamint az egy hónapja működő Pantaleon szolidaritási alap bevezetéséért kapta. Mindezek mellett megvalósítási fázisban van, hogy dolgozóink gyermekeinek születését, a családdal együtt ünnepelve az újszülött megszületésekor zászlót húzunk fel a főbejáratnál. Kislányok születését rózsaszín, míg a kisfiúk születését világoskék zászlóval jelezzük, hogy munkatársunknak milyen nemű gyermeke született, valamint egy „kórházi” plüssmackóval térhetnek majd haza otthonukba.
Büszkék vagyunk, hogy egyedülállóként három országos díjat is átvehetett kórházunk.