Pályaorientációs és nyílt nap az általános iskolásoknak

Kórházunk szervezésében 2024 tavaszán a város és vonzáskörzetében található négy általános iskolájába – a Móricz Zsigmond Általános Iskolába, az Adonyi Szent István Általános Iskolába, a Jankovich Miklós Általános Iskolába és a Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskolába – látogatott kórházunkból Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató, Béres Andrea vezető ápoló és Oroszi Csilla oktatásvezető-helyettes, illetve a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium igazgatója, Marczona Tamás, ahol pályaorientációs tájékoztatót tartottak a 7. osztályos gyerekeknek az egészségügyi szakmák népszerűsítése céljából. Az előadások után a diákok megtekintették a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kampányfilmjét is.

 

Ezt követően intézményünk május 8-án nyílt nap keretében fogadta az egészségügy bármely területe iránt érdeklődő diákokat. A négy iskolából 34 tanuló látogatott el kórházunkba. A program során betekintést nyerhettek a Traumatológiai Osztályon, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon folyó munkába, a szülészet-nőgyógyászat, illetve a központi műtő életébe. Interaktív feladatok/gyakorlatok során sajátíthatták el a gyermekek a helyes kézfertőtlenítés technikáját a Kórházhigiénés Csoport munkatársai segítségével. Az Egészségfejlesztési Irodában pedig az egészséges táplálkozás alapjaival, az okos tányérral ismerkedhettek meg, valamint szimulációs szemüvegeken keresztül megtapasztalhatták, hogy milyen hatásokat váltanak ki a szervezetbe bekerült drogok, alkoholok és mennyire befolyásolják a tudatállapotot.

 

A gyerekek érdeklődőek voltak, visszajelzéseik alapján nagyon jól érezték magukat ebben a pár órában. Többen gondolkodnak azon, hogy az egészségügy irányában folytatják tanulmányaikat.