A kultúráért és innovációért felelős miniszter ünnepélyes keretek között Bölcsődékért díjban részesítette, Kovácsné Bárány Ildikó főosztályvezető felterjesztése alapján, a Szent Pantaleon Kórház ápolási igazgatóját, Erdély-Franyó Annát, a május 17-én Budapesten rendezett Bölcsőde a családok szolgálatában című konferencián.
A díj odaítélésének apropóját az adta, hogy a Szent Pantaleon Kórházban működik egy, a régi mentőállomás helyén kialakított, szép belső struktúrával és egy Kossuth Lajos utcai kis belső udvarral rendelkező munkahelyi bölcsőde, mely a „Kisvakond a Barátom” nevet viseli.
2011-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására” meghirdetett pályázaton az intézmény elnyerte a „Családbarát munkahely” címet. A pályázat sikeréhez hozzájárult annak fő projektje, a kisgyermekes munkavállalók gyermekeinek kialakítandó családi napközi terve, 3 szobával, mindegyikhez külön fürdőszobával. A családi napközi 2012 decemberében, mint játszóház nyitotta meg kapuit. Dunaújvárosban akkor még nem működött játszóház, egyetlen munkahely sem rendelkezett az országban gyermekintézménnyel, különösen egészségügyi intézmény nem. Családi napköziként 2013 decemberétől üzemelt, 3×7, összesen 21 fő férőhellyel. Jogszabályi változások miatt 2017. január 1-jétől a családi napközi, mint működési forma megszűnt és munkahelyi bölcsődévé alakult, 2018-tól állami finanszírozása is megoldódott. A bölcsőde a kórházi munkavállalók gyermekei mellett, a nem kórházi dolgozók gyermekeinek is lehetőséget biztosít felügyeletre, jelképes térítési díj ellenében. Születésnapi zsúrok színhelye változatos, színes programokkal. Évek óta a nevelési szünetekben nyári táborok szervezésével segíti az óvodás és kisiskolás korú gyermekek felügyeletét és foglalkoztatását.
Erdély-Franyó Anna feladata volt a pályázat elkészítése, a munkahelyi bölcsőde létrehozása és kezdetektől jelenleg is a működtetése, melyet amellett végez, hogy 2016 óta az intézmény ápolási igazgatói pozícióját is betölti. Magas szakmai szinten irányítja a kórház és a rendelőintézet ápolásszakmai tevékenységét, ezzel együtt a bölcsődéét is.
A Szent Pantaleon Kórházban végzett három évtizedes, lelkiismeretes munkáját 2020-ban a kórház vezetése Szent Pantaleon Emlékérem adományozásával jutalmazta. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2021-ben a MESZK Szakmai Díj országos elismerésben részesítette. A MESZK Fejér Vármegyei Területi Szervezetétől 2022-ben a betegellátás területén végzett magas színvonalú, példaértékű munkájáért Arany Lámpás Díjat vehetett át.
Gratulálunk az újabb, rangos elismeréshez és további sikereket, jó egészséget kívánunk munkájához!