Karriernap a Dunaújvárosi Egyetemen

 

Ez évben második ízben szervezett Karrier Napot a Dunaújvárosi Egyetem az intézmény hallgatói és a középiskolások számára.

A Tudományos Hét keretében november 9-én tartott állásbörzén a Szent Pantaleon Kórház is képviseltette magát kiállítóként. Ezek a rendezvények lehetőséget nyújtanak a munkaadóknak a bemutatkozásra, a munkaerő utánpótlás elősegítésére, illetve az érdeklődők, álláskeresők is minél több információhoz juthatnak a munkaerőpiacról, útmutatást kaphatnak karrierjük megalapozásához.

Dr. Pázmán Judit, a Dunaújvárosi Egyetem Tudományos és Kutatási rektorhelyettese nyitotta meg a rendezvényt, ezt követően kereshették fel az érdeklődők a munkáltatók standjait. A kiállítás ideje alatt a kórházunkat képviselő munkatársak az érdeklődőkkel történő beszélgetések során igyekeztek bemutatni az egészségügyi pálya szépségeit, a választható szakmákat, munkaköröket, valamint különféle ismertetőkkel, egészségügyi tanácsadással is szolgáltak.