Ünnepi főorvosi értekezlet

Dr. Jobbágy Lajos főigazgató tartotta meg, mandátumának és 2023 év utolsó főorvosi értekezletét, december 18-án.

A főigazgatónak most volt alkalma a főorvosi karnak hivatalosan bejelenti, hogy 2024. január 1-től dr. Kővágó Levente orvosigazgató veszi át a főigazgatói feladatokat.

Mint ismeretes Pintér Sándor belügyminiszter múlt héten szerdán, december 13-án jelentette be, hogy 2023. december 31-i hatállyal, érdemeik elismerése mellett több kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vontja vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket.

Dr. Jobbágy Lajos, aki az idén augusztusban töltötte be a 65. életévét, a főorvosi karnak elmondta, hogy egyelőre pihenni szeretne és most még nem kíván az intenzív és aneszteziológiai osztályunkon munkát vállalni. December 18-án délelőtt az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett kimagasló közszolgálati és szakmai tevékenysége elismeréséért „Bathyány-Strattmann László díjat” vehetett át dr. Pintér Sándortól.

Az egész főorvosi kart arra kérte, hogy egy emberként álljanak ki és támogassák, segítsék dr. Kővágó Levente munkáját.

A leköszönő főigazgató apró figyelmességgel lepte még meg az osztályvezetőket, majd Kovács Bettina kommunikációs munkatárssal közösen elmondták a tavaly írt karácsonyi köszöntőjüket, ami idén sem veszített aktualitásából:

 

„Ahhoz, hogy együtt jók legyünk fontos elfogadnunk, hogy elsősorban a saját felelősségünket nézzük.

Nem olyan bonyolult ez!

Ha visszatekintünk rájöhetünk, saját érzéseink korábban is jeleztek már nekünk.

Megtalálhatjuk azokat a pontokat, amikor racionálisan meggyőződünk arról, hogy egymás nélkül a semmiben keringünk.

Amikor azt nézzük mi mit teszünk az asztalra,

és nem azt, hogy más mit és mit nem!

Abban a pillanatban megszületik a megoldás is:

a közös felelősségvállalás.

Boldog karácsonyt!