A rózsaszín zászlót a héten két kislány születése miatt helyeztük ki, az egyikükről már korábban hírt adtunk.
A másik kislány Kaszás Bejke Anna 2025. június 19-én csütörtökön született. A 3.400 grammal és 52 centiméterrel született kislány édesanyja, Nánási Nikolett a sebészeti osztályunkon ápolónő.
Az édesanya és gyermeke is jól van.
Gratulálunk és jó egészséget kívánunk a Családnak.
Családbarát kórházként, dolgozóinkkal szeretnénk együtt ünnepelni életük egy-egy nagyobb eseményén, jelen esetben a gyermekük születésekor.
Kihelyeztük a rózsaszín zászlót, mert 2025. június 17-én 3.600 grammal és 52 centiméterrel megszületett Pásztor Luca, akinek édesanyja, Kiliti Kinga a főigazgatóságon titkársági ügyintéző.
Az édesanya és gyermeke is jól van.
Gratulálunk és jó egészséget kívánunk a Családnak.
Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy kórházunk Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályát a Hankook Tire Magyarország Kft. újabb jelentős támogatással segítette „Az emberek egészségéért” Alapítvány közreműködésével.
A cég az elmúlt években több alkalommal segítette már az intézmény munkakörülményeinek fejlesztését, ezúttal közel 3 millió forintos adománnyal járult hozzá a gyermekosztály korszerűsítéséhez. A támogatásból az osztály infrastruktúráját és a fiatal páciensek komfortérzetét elősegítő beruházások valósultak meg. A kórház az összegből 2 darab hűtőszekrényt, 2 darab gyermekágyat, 2 darab klíma berendezést szerzett be, továbbá 10 darab ablak hővédelmi fóliázását, valamint egy előtető felhúzását valósította meg.
Az ünnepélyes átadásra június 17-én került sor, ahol dr. Szilágyi Örs főigazgató mély háláját fejezte ki a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezetőjének, Lim Ho Taeknek és Kim Hyungkyu HR igazgatónak, továbbá Bartalos Norbertnek és Petrás Gábornak, „Az emberek egészségéért” Alapítvány kuratóriumi tagjainak. A köszönetnyilvánítás után dr. Bartók Miklós osztályvezető főorvos vezette körbe a jelenlévőket, hogy szemre tudják venni a megvalósult fejlesztéseket.
A rácalmási Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, hogy „A Hankook számára a társadalmi felelősségvállalás nem csupán elv, hanem konkrét, helyi tettekben megnyilvánuló elköteleződés. A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet nemcsak földrajzilag van közel hozzánk, de közösségi szinten is meghatározó szerepet játszik a dolgozóink és családjaik életében. Külön öröm, hogy most a gyermekosztály életét tehetjük könnyebbé, és hozzájárulhatunk a kicsik gyógyulási körülményeinek javításához”.
Az adomány nemcsak a betegellátás színvonalát emeli, de a dolgozók munkáját is egyszerűsíti. Köszönjük a támogatást és a közreműködést a Hankook Tire Magyarország Kft.-nek és „Az emberek egészségéért” Alapítványnak!
Mint egy korábbi posztunkban már beharangoztuk, május 31-én érkezik Dunaújvárosba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási STAFÉTA, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság országjáró szűrési programsorozata.
2025.05.09-én dr. Szilágyi Örs főigazgató Veszprémbe látogatott, hogy ünnepélyes keretek között vegye át a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatójától, Dr. Czinkotay Frigyestől, valamint Veszprém polgármesterétől, Porga Gyulától a Stafétát. Az átadón természetesen részt vett Ovádi Péter országgyűlési képviselő, illetve Kenesei-Kalló Andrea Dóra, a MEMT projekt szakmai koordinátora.
Az ingyenes STAFÉTA program során a lakosságnak lehetősége nyílik különböző vizsgálatokon való részvételre, egészségügyi szakemberektől kaphatnak személyre szabott hasznos tanácsokat. De kipróbálhatnak különféle mozgásformákat is, és az otthoni sporteszközök helyes használatát is elsajátíthatják.
Otthon használható sporteszközök alkalmazásának bemutatója
Kézhigiénés oktatás
Szemészeti szűrés
Ortopédiai szűrés
Dohányzás prevenciós stand
Depresszió, demencia rizikófelmérés
Találkozunk 2025. május 31. – 10:00 – 18:00 óra között a Rendelőintézetben – 2400 Dunaújváros, Vasmű út 10.
Május 31-én fantasztikus hangulatban zajlott le a VII. Jót, Fut a Város – Dunaújváros! jótékonysági rendezvény, valamint az Aktív STAFÉTA szűrőprogram, melyeken a mozgás öröme, az összefogás és az egészségmegőrzés célja kéz a kézben haladt!
Pintér Tamás polgármester, Gyenes Józsefné fővédnök, valamint Juhász János, a Danmin Invest képviselője mellett dr. Szilágyi Örs főigazgató is helyet kapott szombaton a Városháza téren, ahol kihangsúlyozta, hogy „ez a nap tulajdonképpen a gondoskodás ünnepe, ahol gondoskodunk a legkisebbekről, a város jövőjéről, gondoskodhatunk önmagunkról – melyről gyakorta elfeledkezünk. S ez az alkalom felhívja a figyelmet, hogy tegyünk a saját egészségünkért, aminek mi magunk vagyunk az őrei.” Ezekután arra kérte az ottlévőket, hogy karolják át azt, aki fontos nekik, akit szeretnek, akiről gondoskodni kívánnak, és kísérjék át a Rendelőintézetbe az ingyenes szűrőprogramokra.
A színpadon felszólalt Prof. Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke is, aki személyes jelenlétével erősítette és hirdette az egészséges életmódot és a szűrések fontosságát, valamint megköszönte, hogy ilyen szívélyesen fogadta a kórház és a városvezetés a STAFÉTA szűrőprogramot.
A 4 km-es távot dr. Szilágyi Örs főigazgató, Prof. Dr. Gaál Péter MEMT elnök, Pintér Tamás polgármester, illetve dr. Molnár Szilárd, a Dunaújvárosi Járási Hivatal hivatalvezetője egyaránt teljesítették.
Külön öröm, hogy az eseményhez kórházunk számos munkatársa is csatlakozott, ezzel is példát mutatva az egészségtudatosság és a közösségi felelősségvállalás terén.
A jótékonysági futás után a Rendelőintézet előtt tartottak sajtótájékoztatót, melyen tiszteletét tette dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő is, aki korábbi főigazgatóként, valamint orvosként is a szűrővizsgálatok jelentőségéről beszélt.
Staféta átadás
A sajtótájékoztató legvégén dr. Szilágyi Örs főigazgató átadta a stafétát a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet orvosigazgatójának, dr. Buga Lászlónak.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt, futott, szűrésen vett részt vagy épp csak szurkolt – együtt tettünk egy lépést az egészségesebb jövő felé!
Továbbá hálásak vagyunk Kollégáinknak, valamint a MEMT-nek, akik nélkül nem tudtuk volna megvalósítani a programot!
A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet és közvetlen környezetének fejlődése újabb mérföldkőhöz érkezett.
A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, dr. Szilágyi Örs főigazgató és Pintér Tamás polgármester számolt be azokról a projektekről, amelyek a város lakóinak mindennapjait teszik majd kényelmesebbé és biztonságosabbá.
Dr Szilágyi Örs Dr Mészáros Lajos Pintér Tamás
69 új parkolóhely épül a kórház mellett, ezzel jelentősen javul majd a parkolási helyzet az intézmény környékén.
Egy vadonatúj mammográfiás eszköz beszerzésére is sor kerül a Versenyképes Járások Program támogatásával. A kezdeményezést még a kórház indította el a februári jótékonysági báljával, melyre azonnal reagált dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, a városvezetés, valamint a környező települések polgármesterei – a cél a korai diagnózis és az egészségmegőrzés hatékonyságának növelése.
Dr. Szilágyi Örs főigazgató az alábbiakat nyilatkozta a sajtótájékoztatón:
„Korábban már sokszor kihangsúlyoztam, számomra a legfontosabb a fejlődés, az, hogy lépten-nyomon fejleszteni, javítani tudjunk. Elsősorban a kórház főigazgatójaként arra koncentrálok, hogy az intézményben tudjunk előrelépéseket elérni, viszont a szívemet most sok pozitív érzés tölti el amiatt, hogy a kórház körül is láthatóan formálódik egy támogató közeg, egy támogató egység.
Nagyon hálás vagyok dr. Molnár Krisztiánnak, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökének, dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőnek, valamint Pintér Tamás polgármesternek, hogy lehetővé tették ezeket a fejlesztéseket.
A kórház körül a parkolási helyzet valóban áldatlan állapotokat tud teremteni, amivel mi is nap mint nap szembesülünk, viszont biztos vagyok benne, hogy ezt a jelenséget a 69 parkolóhely fel tudja majd oldani.
Továbbá mint ismeretes, kiemelt célunk az idei évben az új mammográfiai szűrőállomás. A régióban viszonylag alacsony volt a részvételi arány a szűréseken, de úgy gondolom, a fejlesztésnek köszönhetően ezt az arányt érdemben javítani tudjuk a jövőben.”
Formáljuk együtt a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet és a város jövőjét!
2025. június 5-én éjféltől kezdődően, június 8-én éjfélig az ország egész területére II fokozatú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve dr. Surján Orsolya országos tisztifőorvos, az ország egész területére vonatkozóan 2025. június 5-én csütörtöktől II. fokú hőségriasztást rendelt el. A hőségriasztás 2025. június 8-án vasárnap éjfélig tart. Az előrejelzési adatok változása esetén a készültség időtartamának meghosszabbítása, vagy fokozása előfordulhat, a jelen előrejelzési adatok alapján azonban vasárnap éjfélkor a hőségriasztás automatikusan érvényét veszíti.
Szakdolgozóink fokozottabban figyelnek arra, hogy a kórházban fekvő betegek, illetve a járó-beteg szakrendelésen várakozók kellő mennyiségű folyadékkal legyenek ellátva. A szakrendeléseken, illetve az osztályokon külön asztalkán kihelyezett egyszer használatos poharakból vizet fogyaszthatnak a betegek, illetve a látogatók. A kórtermekben a lehetőséghez mérten gondoskodnak az árnyékolásról, valamint az éjszakai szellőztetésről.
Kánikula idején nem csak a betegek, hanem az egészséges felnőttek, a gyermekek, valamint az idősebb, segítségre szorulók esetében a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére is fokozottabb figyelmet és türelmet kell szentelnünk.
Vigyázzunk magunkra és a környezetünkben élőkre!
A Móricz Iskola képviseletében átadták a 28. Jótékonysági pedagóguskoncerten összegyűlt összeget a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának.
A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola több mint húsz éve kezdte meg a Jótékonysági Pedagóguskoncert szervezését városunkban, azóta ez minden évben hagyományosan tavasszal megtörténik. Idén április 16-án nagy sikerrel lezajlott a koncert, melynek bevételét az iskolaszünet után május 8-án, csütörtökön délután adták át a kórház gyermekosztályának.
A koncert idén is egy igazi zenei utazást, felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek, aki ott volt. A koncert végén dr. Szilágyi Örs, kórházunk főigazgatója köszönetét fejezte ki az előadóknak, az esemény szervezőinek, valamint megjegyezte a zene varázsa, gyógyító erejével mindenkit elbűvölt. Ezt a hangulatot csempészték be a gyermekosztályra is, a koncert bevételének átadásakor a Móricz Zsigmond Általános Iskola 5. a osztályos kisdiákjai. Az éneklést követően Német Irma vezénylésével egy hangszeres, csodálatos minikoncertet adtak a gyermekosztály dolgozóinak és az osztályon kezelt betegeknek.
Az idei koncerten rekordnak számító 300.000 forint gyűlt össze, melyet Szigethy Adrienn iskolaigazgató, valamint Németh Irma a rendezvény főszervezője hozták el és adták át az osztálynak. Átadáskor kiemelték, hogy a támogatás, a sikeres rendezvény a dunaújvárosi általános iskolák pedagógusainak, és a város óvónőinek összefogásának köszönhető. Az osztály nevében az osztályon szolgálatot teljesítő dr. Kovács Henrietta vette át. Köszönte a sok felkészüléssel, munkával járó, sokaknak örömet szerző koncertet és az ebből összegyűlt összeget, melynek a pontos felhasználása még egyeztetés alatt áll, az biztos, hogy az osztályon kezelt gyermekek gyógyításának komfortosítására, illetve a személyzet munkájának könnyítésére fogják fordítani.
Köszönjük a szívből jövő támogatást mindenkinek: a szervezőknek, a lelkes előadóknak és minden egyes adományozónak.
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, dr. Szilágyi Örs, a mai napon ünnepélyes keretek között vette át az intézmény első elektromos kisbuszát!
Az új jármű a betegellátás támogatására, valamint a napi munkafolyamatok megkönnyítésére lesz használva, ezzel is hozzájárulva a környezettudatos működéshez és a hatékonyabb ellátáshoz.
A kisbusz a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Egyedi elektromobilitási pályázatából került beszerzésre.
Egy lépés a jövő felé – csendben, tisztán, a páciensekért.
Az ápolók előtt tisztelegtek: díjátadóval és időkapszulával ünnepelte az Ápolók Nemzetközi Napját a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet
Hagyományteremtő ünnepséggel és három rangos díj átadásával köszöntötte az ápolókat május 12-én a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet. Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából szervezett esemény célja az volt, hogy méltó módon ismerje el az egészségügyi szakdolgozók munkáját.
A rendezvény az „Ápolók Kertje” kialakításával vette kezdetét, ahol egy facsemete elültetésével és időkapszula elhelyezésével üzentek a jövőnek: az ápolás értékei – emberség, gondoskodás és odaadás – időtálló üzenetek. A kert szimbolikus megnyitását követően a hivatalos ünnepség a Dunaújvárosi Önkormányzat dísztermében folytatódott, ahol méltó köszöntések és ünnepi gondolatok kíséretében adták át az ápolói hivatás kiemelkedő képviselőinek járó díjakat.
A rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott dr. Szilágyi Örs, a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, Pintér Tamás, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, valamint Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási és betegbiztonsági igazgatója, aki országos szinten is meghatározó alakja az ápolás szakmai irányításának.
Főigazgató Úr legmélyebb háláját fejezte ki az ápolók felé, hiszen ahogyan ő is mondta, munkájuk nélkülözhetetlen a minőségi betegellátás szempontjából, és igazi hősöknek tartja őket. Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az ápolók gyógyulásban, reményben és a legnehezebb pillanatokban is ott vannak velünk, és napi szinten tesznek tanúbizonyságot szakmai tudásukról és kitartásukról.
Deli Mária, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási és betegbiztonsági igazgatója szerint a mai nap nemcsak egy dátum, hanem lehetőség, hogy megálljunk egy pillanatra, és kimondjuk azt, amit a hétköznapok sodrásában elfelejtünk: köszönjük. Hiszen az ápolók tudásuk és idejük mellett a szívüket is adják nap nap után. dr. Lovasi Orsolya PhD ápolási igazgatónő a világ egyik legszebb hivatásának nevezte az ápolói szakmát, és azt is kihangsúlyozta, hogy enélkül az orvosi szakterület sem létezne.
A 2025. évi díjazottak:
Leghűségesebb Ápoló Díj: Rácz Erika diplomás ápoló, aki immár több mint négy évtizede elkötelezett munkatársa a kórháznak. Pályafutását tanfolyamos ápolóként kezdte, mára a Belgyógyászati Osztály meghatározó személyiségévé vált, példamutató szakmai és emberi hozzáállással.
Tiszteletbeli Ápoló Díj: Deák Károly, a DUNABAU 777 Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, akinek közösségi munkája, jótékonysági tevékenysége és elkötelezett támogatása révén az intézmény számos fejlesztéssel gazdagodott. Neve összeforrt az önzetlen segítségnyújtással és az összefogás erejével.
Szívvel-Lélekkel Ápoló Közösség Díj: Az Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály szakdolgozói közössége kapta meg a betegek és hozzátartozók szavazatai alapján. A
Facebookon zajló szavazásban több mint 10.000 voks érkezett, ebből 2911 szavazatot kapott az osztály. A díjat a főnővér, Gál Erzsébet vette át, az elismerést jelképező kitűzőket pedig az osztály ápolói büszkén viselik majd ruhájukon – mint közösségük elhivatottságának, összetartásának és szakmai példamutatásának látható jelét.
Az eseményen a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is elismeréseket adott át a fiatal szakdolgozóknak: Csehi Tímea (Általános Sebészeti Osztály) és Kanderka Barbara (Pszichiátriai Osztály) pályakezdőként tanúsított elhivatottságukért és fejlődési vágyukért vehettek át elismerő oklevelet.
Hozzájárulás kezelése
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzunk létre reklámküldéshez, vagy a felhasználó nyomon követéséhez egy webhelyen vagy több webhelyen hasonló marketingcélok céljából.