Kórházunk Tudományos Bizottsága havonta más-más témakörökben szakmai előadásokat szervez dolgozóinknak és környékbeli háziorvosainknak. Szeptember 26-án az infektológiai és a neurológiai volt a téma.
A rendezvényt dr. Kercsó Anca osztályvezető főorvos nyitotta meg, majd átadta a szót első előadónak dr Kövágó Levente orvosigazgató főorvosnak. A „Neuroinfekciók, vagy valami más” című előadásban a főorvos az olyan infekciókról, fertőző betegségekről beszélt, amik neurológiai, ideggyógyászati tüneteket okoznak.
Dr. Dongó Eleni szakorvos egy esetbemutatásán keresztül mutatta be, hogy milyen egyéb korképek utánozzák az encephalitis tüneteit. Az agyvelőgyulladás milyen félrevezető tünetekkel is jelentkezhet, és egy-egy diagnózis felállításakor milyen jelentőséggel bír a részletes anamnézist követően a diagnosztikus háttérnek. Előadásának címe „Immunmedialt encephalitisek jellemzői, es a differencial diagnosztika jelentősége egy eset bemutatás tükrében”.
Dr. Tóth Kornélia a neurológiai osztály adjunktusa egy felnőtt korban ritkán előforduló betegségre hívta fel a figyelmet. Előadásának címe: „Opso-myoclonus syndroma ritka felnőttkori előfordulása”
Számos munkatársunk követte figyelemmel a rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadásokat, melyek végén sor került a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására, megvitatására.