Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben, munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Büszkék vagyunk, ugyanis 2025-ben is számos orvosunkat jelölték a díjra, akikre 2025. február 10. és március 10. között lehet szavazni.

Jelöltek:

  • Dr. Szilágyi Dániel Örs

aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, főigazgató

  • Dr. Kővágó Levente

infektológus, allergológus, klinikai immunológus, orvosigazgató

  • Dr. Tóth Kornélia

neurológus adjunktus

  • Dr. Al-Sheraji Mohamed

sebész, plasztikai sebész

  • Dr. Kolos János

szülész-nőgyógyász

  • Dr. Fekete Ramóna

belgyógyász, gasztroenterológus főorvos

  • Dr. Rombauer Edit

onkológus, sebész főorvos

  • Dr. Markó Brigitta

infektológus

Szavazataikat az alábbi linken adhatják le (1 email címről csak 1 szavazatot fogadnak): https://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/szavazas/

Büszkék lehetünk szakembereinkre!