Tudományos ülés nemzetközi elismerés átadásával

Kórházunk Tudományos Bizottsága havonta más-más témakörökben szakmai előadásokat szervez dolgozóinknak és környékbeli háziorvosainknak. December 13-án a stroke volt a téma.

Az akut stroke ellátásról szóló eseményen bemutatásra kerültek a kórház stroke ellátásával kapcsolatos korábbi eredmények, illetve meghívott előadók mutatták be a régió szintű eredményeket, ellátási protokollt, illetve a prehospitális hálózat munkáját.

Az előadásokat követően sor került az Európai Stroke Társaság és az Angels nemzetközi szervezet arany fokozatú minősítésű díjának átadására. A díjon  neurológia osztályunk van megnevezve, de ez egy összetett eredmény, melyben részt vesznek első körben a mentőszolgálat, majd a sürgősségi és a radiológiai osztály munkatársai, tehát az elismerés Őket is illeti. Dr. Kővágó Levente, a tudományos bizottság elnöke megnyitotta a rendezvényt és felkérte az Angels nemzetközi szervezet képviseletében jelen lévő Lakatos Zsolt PhD menedzsert és dr. Kercso Anca neurológiai osztályvezető főorvost, hogy vezessék le a mai tudományos értekezletet.

Első előadóként Toldi Ferenc, az Országos Mentőszolgálat Orvosszakmai Osztályának munkatársa a „Prehospitális teendők, ellátásszervezés” című előadásában elmondta, hogy milyen sok összetevője van annak, hogy egy beteg a kórházba kerüljön. Sokszor a helyszín, a környezet, a bejelentés nagyban nehezíti a baj mihamarabbi felismerését. Javításra váró területnek a pontos dokumentálás mellett, a megfelelő és jól működő kommunikációs csatornák kiépítését emelte ki. A mentőszolgálat 2018-tól digitális adatrögzítővel dolgozik, melyet folyamatosan fejlesztenek.

Dr. Szabó László, sürgősségi betegellátó osztályunk orvosa a „Hiperakut stroke ellátás az SBO szemszögéből” címet adta előadásának és a kórházba került beteg elsődleges ellátásáról beszélt. A mentősöktől már megérkezés előtt értesítést, jelzést kapnak, ha stroke gyanúval hoznak beteget, hogy megfelelő team várja a beteg érkezését, és az elsődleges vizsgálat után a neurológussal együtt egyből a CT-be mehessenek és indulhasson a kezelés. 2008-tól összesen 237 stroke esetet láttak el az osztályukon.

Dr. Finta Lehel, neurológiai osztályunk szakorvosa a „Hiperakut stroke ellátás: IV thrombolysis” című előadásában elmondta, hogy a stroke ellátásban milyen változások történtek, hogyan változott a protokoll és még mindig mennyi eltérés van az amerikai és az európai ellátási protokoll között, illetve a magyarországi sem teljesen egységes és kórházanként eltérő lehet.

Dr. Nardai Sándor PhD, MBA, az Országos Mentális Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Neurointervenciós Osztályának vezető főorvosa és a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti Tanszék Neurointervenciós Tanszéki Csoport csoportvezető egyetemi docense a „Hiperakut stroke ellátás: mechanikus thrombectomia” címet adta előadásának. A főorvos a mielőbbi kezelés jelentőségéről beszélt és a Magyarországon használatban lévő ellátási protokoll teljes felülvizsgálatának szükségét szorgalmazta. Primer és szekunder ellátók hatékony együttműködésében látja a jövőt. Az intravénás vérrögoldó kezelés minél szélesebb körben való alkalmazásának bevezetése mellett „Szorosan kell kapcsolódnunk a stroke nemzetközi kutatóhálózatához, hogy késedelem nélkül tudjuk adaptálni a legújabb eredményeket a hazai gyakorlatba.”

A „Stroke minőség – ellenőrzés, dunaújvárosi RES-Q adatok” című előadás keretében elsőként Lakatos Zsolt PhD ismertette az Angels nemzetközi szervezet munkájának a lényegét, jelentőségét. Munkájuk alapja az adatgyűjtés, azok értékelése és ezek alapján az ellátás fejlesztése a céljuk. A kritériumrendszerük alapján arany, platina és gyémánt fokozatú díjakkal minősítik a kórházakat.

Az előadás további részében dr. Lengyel Gabriella Kincső, neurológiai osztályunk orvosa bemutatta a dunaújvárosi adatokat, amelyeket feltöltött a nemzetközi hálózat rendszerébe, s amelyek alapján Magyarországon egyedülállóként, idén immár másodszor nyerhettük el az arany fokozatú díjat.

Az előadásokat követően sor került a díj átadására. A díjat dr. Kercso Anca osztályvezető főorvos és dr. Lengyel Gabriella Kincső orvos vették át Lakatos Zsolttól, a nemzetközi szervezet magyar menedzserétől.

Az Angels-díjat az Európai Stroke Társaság és az Angels nemzetközi szervezet adományozza. Az Angels díjak célja, hogy elismerést és megbecsülést nyújtsanak azon csapatok vagy egyének számára, akik elkötelezték magukat a stroke gyakorlat és a folyamatos megfigyelés kultúrájának megteremtése mellett.

A nemzetközi ESO Angels és az Európai Stroke Társaság negyedévenkénti értékelése alapján kórházunk neurológiai osztálya idén másodszor (2023 második és harmadik negyedévében) nyerte el az ESO Angels arany fokozatát, ezzel a stroke ellátásban Európa legjobbjai közé tartozik.

A 2016-ban Dél-Afrikából kiinduló Angels kezdeményezés célja, hogy a betegek az agyi keringészavar kialakulásának helyétől függetlenül egyenlő eséllyel részesülhessenek a legkorszerűbb stroke ellátásban. Ennek egyik alappillére az intravénás vérrögoldó kezelést (thrombolysist) biztosító stroke centrumok számának növelése volt. Az érelzáródás okozta stroke-ot négy és fél órás időablakon belül lehet hatékonyan kezelni, ezért fontos, hogy megfelelő számú elérhető stroke-centrum legyen az országban Az Angels kezdeményezés másik fő célja az ellátás minőségének emelése és a folyamatok egységesítése volt, ezért folyamatosan on-line képzéseket szerveznek orvosoknak és szakdolgozóknak egyaránt. A dokumentumok figyeléséért úgynevezett stroke regisztert hoztak létre, amelybe negyedévente kell a kezelt betegek adatait feltölteni. Az elmúlt hét év során Európában 7938 kórház csatlakozott a kezdeményezésükhöz, és vált stroke centrummá, hazánkban is jelenleg 39 ilyen központ működik.

Az ESO Angels Awards azokat a kiválóan teljesítő kórházakat ismeri el, amelyek következetesen rögzítettek és szolgáltattak olyan adatokat, amelyek segítik a kutatást, és segítenek azonosítani a fejlesztési pontokat a stroke-betegek kezelésében.

A magyarországi stroke centrumok közül jó páran csatlakoztak már eddig a regiszterhez, teljesítményük alapján az intézmények arany, platina és a legmagasabb, gyémánt státuszt szintén az előző negyedévben feltöltött kezelési adatok alapján kapták meg. A Budapesti, a Szegedi és a Debreceni neurológiai Klinikák, Oktató Kórházak és a Budai Centrum Kórház mellett kórházunk Neurológiai osztálya is díjat kapott, ami nagyon nagy szakmai elismerésnek számít. Második és harmadik negyedévben a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet neurológiai osztálya Magyarországon egyedüli kórházként kapta meg az aranyfokú minősítést.

Büszkén gratulálunk munkatársaink elismeréséhez!

 

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!