Orvosigazgató-helyettes segíti áprilistól a kórházi vezetőség munkáját

Dr. Németh József, a Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa áprilistól orvosigazgató-helyettes munkakörrel bővíti szakmai tevékenységét az intézmény falain belül.

 

Főorvos Úr szakmai életútja

1977-ben szerezte meg orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen cum laude eredménnyel. 1982-ben belgyógyászatból, 1985-ben nephrologiából, majd 1994-ben gasztroenterológiából szakvizsgázott.

2000. március 1-je óta járul hozzá Dunaújváros és környéke lakosságának gyógyító tevékenységéhez. Korábban a 13. EuroCare (jelenleg B. Braun) Dialízisközpont orvosigazgatójaként és kórházunk Belgyógyászati Osztályának nephrologiai részlegén dolgozott. Intézetünkben ő indította el évekkel ezelőtt a művese, valamint az ehhez kapcsolódó kezeléseket. A nephrologiai részleg első vezetőjeként e terület honosításában nagy szerepe volt. Azonban mindez nem valósulhatott volna meg a betegcentrikus szemlélete, a hatalmas teherbírása és elkötelezettsége nélkül.

Elhivatottan vett részt az országos és nemzetközi szakmai közéletben, több fiatal kolléga az ő hatására választotta a nephrológiai szakirányt.

2016. május 1-jétől tölti be az akkor újonnan indult Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosi pozícióját. Munkavégzését kezdetek óta az empátia, az elkötelezettség és a lelkesedés, valamint a betegközpontúság jellemzi.

Tagja a Magyar Nephrologiai Társaságnak, a Magyar Gasztroenterológiai Társaságnak, a Magyar Hipertónia Társaságnak, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaságnak, valamint a VEAB Orvostudományi Szakbizottságán belül a Gasztroenterológiai Munkabizottságának. Természetesen kórházunk Tudományos Bizottságának is aktív tagja. Kimagasló szakmai tevékenységét mi sem fejezhetné ki jobban, minthogy 2024. november 7-én Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.

Gratulálunk Főorvos Úrnak, s kívánunk sok sikert új tisztségének betöltéséhez!

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!