Október 29. A stroke világnapja

A fejlett ipari társadalmakban – így hazánkban is – az agyi érelzáródás okozta akut iszkémiás stroke (AIS) a halálozás harmadik, a tartós ápolást igénylő rokkantság első leggyakoribb oka.

Mi a stroke és hogyan alakul ki?

Akkor beszélünk stroke-ról, amikor az agy bizonyos területein valamilyen okból kifolyólag jelentősen lecsökken vagy megszakad a vérellátás, a nem megfelelő véráramlás pedig az agyszövetek károsodását okozza.. Ennek leggyakoribb oka, ha az agyi erekben valamilyen akadály – például vérrög –  képződik.

Hány embert érint a stroke Magyarországon?

Hazánkban évente mintegy 27 ezer ember kerül kórházba stroke megalapozott gyanúja miatt. Körülbelül 12 ezren halnak meg akut agyi érkatasztrófa következtében, a túlélő betegek közül pedig sokan tartós ápolásra szorulnak, kiemelt jelentőséggel bír tehát az akut stroke betegek sürgős kezelése.

Miért kiemelten fontos a stroke tüneteinek korai felismerése?

Koponyaűri erek elzáródásánál a visszafordíthatatlan agyi károsodás kockázata az elzáródástól kezdve rohamosan nő, az önálló életre alkalmas túlélés esélye pedig percről percre csökken – valamely agyi ér teljes elzáródása esetén percenként több mint 2 millió idegsejt pusztul el, melyek pótlására nincs lehetőség. Az agyi nagyerek elzáródása esetén az agyi állománypusztulás megelőzésének egyetlen hatékony módszere az időben történő, speciális katéteres vérrög-eltávolítás.

Hogyan ismerjük fel a stroke-ot?

A stroke jeleinek időben történő felismerése és az érintettek mielőbbi kezelésbe kerülése akár életet is menthet. Milyen jelek esetén érdemes stroke-ra gyanakodnunk és mentőt hívnunk? Az alábbi betűszó segít a gyors felismerésben és segítséghívásban.

M – mosoly

Az érintett mosolya féloldalas, arca aszimmetrikus.

Képes mosolyogni az érintett személy? Mosoly közben lefittyed az arcának az egyik oldala?

O – oldalgyengeség

A beteg egyik oldalán érzékkiesés, zsibbadás, gyengeség jelentkezik.

Az érintett fel tudja emelni és megtartani mindkét karját ebben a helyzetben?

S – szavak

A beteg nem találja, elkeni a szavakat, beszéde nehezen érthető.

Érhetően beszél az érintett? Érti azt, amit mondunk neki?

T – Telefon

Kérjünk azonnal segítséget: hívjuk a mentőket!

Ha a fenti három jel bármelyikét észleli, sürgősen hívja a 112-t!

A stroke további tünetei lehetnek:

  • hirtelen kialakuló homályos látás, kettős látás,
  • szédülés, egyensúly- és mozgási zavarok,
  • zavartság, memóriazavar,
  • nyelészavar.

Ne feledjük: a stroke korai felismerése és a mielőbbi segítséghívás akár életet is menthet!

Forrás: Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!