EgészségAblak – JIR – időpontfoglalás

Tisztelt Betegeink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. július 1. napjától elérhetővé vált a lakosság számára a digitális időpontfoglaló rendszer használata az EESZT Lakossági Portálon, valamint az EgészségAblak alkalmazáson keresztül az egészségügyi szolgáltató által megjelölt szakrendelések esetében.

Kérjük, amennyiben él a digitális időpontfoglalás lehetőségével, azonban a foglalt időpontban bármely okból nem tud megjelenni, szíveskedjen kellő időben módosítani vagy törölni a foglalt időpontját, ezáltal segítve betegtársait a felszabaduló időpontok kihasználásában.

A foglalt időpontok (vizsgálati időpontok és annak részletei) az EgészségAblak mobilalkalmazás Naptár és Időpontok menüpontjaiban is láthatóvá válnak.

Amennyiben a bejegyzett időpont akadályoztatás, vagy egyéb ok kapcsán mégsem megfelelő- a három pontra történő kattintással – a Műveletek menüpont alatt lehetőség van az időpont módosítására vagy törlésére.

Köszönjük, hogy gondol betegtársaira, és akadályoztatása esetén igénybe veszi a digitális időpontfoglalás módosítási, törlési lehetőségeit.

Amennyiben az időpontot nem az EESZT rendszerein vagy az EgészségAblakon keresztül, hanem közvetlenül a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézeten keresztül vagy az országos 1812-es egészségvonalon foglalta, kérjük, ebben az esetben is mondja le időben az időpontját, ha nem tud megjelenni.

Ezt megteheti az alábbi módokon:

🔹Személyesen az információs pultoknál

🔹Telefonon: +36 25 550-560 munkanapokon hétfőtől csütörtökig 7-18-ig, pénteken 7-16 óráig

🔹Emailben: elojegyzes@pantaleon.hu

🔹1812-es Egészségvonalon

🔹EESZT Lakossági Portál és EgészségAblak

További információk az időpontfoglalási rendszerekről az EESZT Lakossági Portálon és az EgészségAblak alkalmazáson keresztül az alábbi linken érhetők el

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!