„Dunaújváros Egészségügyéért Díj” átadása 2023

A Városháza közgyűlési termében, ünnepélyes keretek között, a közgyűlés előtt december 14-én dr. Kercso Anca Nicoletta kórházunk neurológiai osztályának vezető főorvosa kapta a “Dunaújváros Egészségügyéért” díjat 2023-ban.

A méltatás és a díjátadást követően a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola énekeltek és szavaltak karácsonyi dalokat, verseket, majd a jelenlévőkkel közösen elénekelték a Kiskarácsony című dalt. Az énekkar műsorát követően Barta Endre alpolgármester köszöntötte a vendégeket, és köszönte a díjazott áldozatos mindennapi munkáját.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése évekkel ezelőtt a város egészségügyi ellátásában tevékenykedő és kimagasló munkát végző egészségügyi dolgozók elismerésére hívta életre a Dunaújváros Egészségügyéért díjat. A rendelet értelmében a díjat évente adják ki, általában decemberben, az év utolsó közgyűlésén – az elismerést egy évben legfeljebb három személynek vagy kollektívának lehet odaítélni. Az elismerés városunk egészségügyi intézményeiben dolgozó, vagy magángyakorlat keretében egészségügyi feladatokat ellátó orvosoknak, illetve közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkezőknek, valamint kollektíváknak adományozható.

 

A 75.dik „Dunaújváros Egészségügyéért” bronz emlékérmet, Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése dr. Kercso Anca Nikolettának adományozta.

Büszkén gratulálunk kollégánknak.

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!