Dohányzásmentes Világnap – A leszokás támogatás jelentősége

A dohányzás szinte minden szervrendszert károsít, és a nemfertőző betegségek kialakulása és az ezekből következő halálozás legfontosabb kockázati tényezője. Évente több mint 25 ezer ember haláláért felelős Magyarországon, és a dohányzásnak tulajdoníthatóan 650 milliárd forintos veszteség keletkezik, melybe beletartoznak az egészségügyi kiadások és a korai halálozás miatti munkaerő és jövedelem veszteség is. A másodlagos dohányzás bizonyítottan ugyanolyan mértékben képes egészségkárosodást okozni, mint a dohányzás. A 45-64 éves munkaképes lakosság körében a rokkantság és korai halálozás miatt elvesztett évek 20-35%-a a dohányzás okozta betegségekből adódik. A 40 éves kor előtti leszokás tizedére csökkenti a dohányzással összefüggő halálozás kockázatát a tovább dohányzókhoz képest.

A dohányzó felnőttek, de még a dohányzással kísérletező 13-15 éves fiatalok többsége is tisztában van azzal, hogy a dohányzás ártalmas. Kedvező tendencia, hogy 2008 óta körülbelül feleannyi fiatal (13-15 éves) kezd el vagy próbálja ki a dohányzást hagyományos cigarettával, aggasztó viszont, hogy a változó trendek és közösségi hatások révén emelkedik körükben az e-cigaretta használat, 7 év alatt közel 9%-kal növekedett ez az arány. További aggasztó jelenség, hogy mind a valaha, mind a jelenleg cigarettázó 15-16 éves magyar serdülők aránya magasabb az európai átlagnál. A 15-16 éves magyar serdülők több mint fele próbálta ki a cigarettázást, közel egyharmaduk jelenleg is cigarettázik. A fiatalok aggasztó egészségkárosító tevékenységén túl ez azért is problémás, mert a 15-16 éveseknél mért magas dohányzói arányok felnőttkorra megmaradnak: a 18-34 év közötti magyar felnőttek 31%-a dohányzik (30% cigarettázik, 4% e-cigarettát használ). A teljes felnőtt lakosság dohányzási aránya 29% (férfiak 34%, nők 25%).
Óvakodni kell az e-cigaretta használattól amiatt is, mert az e-cigarettát használók nagyobb valószínűséggel kezdenek el hagyományos cigarettát fogyasztani, mint azok, akik még soha nem próbálták ki a dohányzást. Leszokott dohányzók esetében a visszaesés több, mint négyszeres volt e-cigarettát, és több, mint háromszoros hevített dohányterméket használók esetében.
A legtöbb dohányzó húszéves kora előtt kezd dohányozni, amikor még valószínűleg nem ismeri fel tevékenysége rövid és hosszú távú hatásait. A dohányzók 90%-a megbánja, hogy elkezdett dohányozni és legalább ekkora arányban szeretnének leszokni. A leszokási próbálkozások gyakoriak: Magyarországon a 18 év feletti dohányzók több mint fele már megpróbált leszokni. Sajnos azonban az önállóan leszokni próbálkozó dohányzók csak 4-8%-nak sikerül hosszú távon (legalább egy évig) letenni a cigarettát. Az egészségügyi szakember leszokási tanácsa és különösen a viselkedés változásra alapozó tanácsadási programok nagyobb segítséget jelenthetnek a leszokás folyamatában.
A dohányzás visszaszorítást célzó szabályozások bevezetése, az egészségesebb életmód igénye és a leszokást segítő lehetőségek gyarapodása következtében a dohányzók egyre inkább érdeklődnek is a leszokás iránt. Hátráltatják azonban a lakosság körében a dohányzás elutasítását az új típusú nikotintartalmú és dohánytermékek megjelenése, a dohányzással és a dohánytermékekkel kapcsolatos hiányos szakemberi és lakossági ismeretek és megküzdési készségek, valamint a dohányzó környezet.
Az új típusú nikotintartalmú és dohánytermékek okozta egészségkárosodásának kockázata termékenként eltérő és a pontos becsléséhez további vizsgálatok szükségesek, azonban bizonyos kockázatok – pl. a nikotinfüggőség kialakítása és fenntartása – már ismertek, ezért a leghatározottabb fellépés szükséges ezek visszaszorítása érdekében. Egyúttal fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a dohányipar szponzorálásában megjelent „társadalmi felvilágosítás” címkével ellátott cikkek a dohányfogyasztás népszerűsítését célzó marketing stratégia része, amely a WHO Dohányzás Ellenőrzési Keretegyezmény – melynek Magyarország Részes Fele, a Keretegyezményt a 2005. évi III. törvény hirdette ki  reklámozásról, promócióról és szponzorálásról szóló meghatározásának hatálya alá esik, és amely tevékenység a 2008. évi XLVIII. törvény értelmében tilos.
A dohányzás visszaszorítását célzó intézkedések között tehát az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapjon a leszokás támogatása, bizonyítottan hatékony módszerekkel és kiemelten az egészségügyi ellátás kereteiben. A szakemberekben és a dohányzókban is tudatosítani kell, hogy a dohányfüggőség krónikus betegség, melynek kezelésében kiemelkedő jelentőségű az egészségügyi/tanácsadó szakember szerepe. A speciális szakemberi kapacitást bővíteni kell. A jelenleg rendelkezésre álló támogató lehetőségek megtalálhatók az Országos Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ honlapján (https://www.leszokastamogatas.hu/). A leszokást támogató csoportos vagy egyéni foglalkozások országszerte elérhetők az egészségfejlesztési irodákban, de létezik ingyenes, országosan elérhető telefonos leszokást támogató program is (06-80-44-20-44). Az önálló leszokáshoz pedig segítséget nyújt a Gond? Egy szál se! mobiltelefonos applikáció 21 napos kihívás programja.

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!