Matuza Imre 1965 – 2024

Megrendüléssel fogadtuk a hírt, miszerint a tegnapi napon egy olyan kollégát veszítettünk el, aki már évtizedek óta kórházunk hű munkatársa volt. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Matuza Imre, fertőtlenítő sterilező, 2024. december 3-án elhunyt.

Matuza Imre 1965. szeptember 28-án született Dunaújvárosban. 1983-ban építőiparban kezdte el pályafutását, ahol nyolc hónapot töltött. 1984 és 1989 között a Dunai Vasműben dolgozott, ezt követően 1989. szeptember 1-jétől került intézményünkbe, mint szállító segédmunkás, majd 1995 júniusától a központi sterilizálóban végezte ugyanezt a munkakört. A sterilizálóban hamar megtalálta a közös hangot munkatársaival, és a munkaközösség aktív tagja lett. Gépkezelői vizsgáját követően, 2017-től kezdve már fertőtlenítő sterilezőként segítette a csapat, valamint a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet mindennapi munkáját.

Munkavégzésére a precizitás és a segítőkészség volt jellemző. Feletteseihez és munkatársaihoz egyaránt végtelen kedvességgel és alázattal fordult, munkáját megbecsülték és tisztelték. Imre a tavalyi évben részesült jubileumi elismerésben a 40 éves szolgálati jogviszony letöltésének fordulóján.

Családja fájdalmában osztozva, emlékét kegyelettel és tisztelettel őrizzük.

Nyugodjék békében!

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!