Szociális munkásunk elismerése

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által alapított „Szociális Munka Napja Elismerés”-ben részesült Horváth Heléna, kórházunk szociális munkása, aki november 24-én Budapesten, a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban vette át az országos kitüntetést.

A rendezvényre elkísérte dr. Jobbágy Lajos főigazgató, aki elsők között gratulált munkatársunknak.

Horváth Heléna 1994-ben állt munkába kórházunkban, miután felnőtt szakápoló végzettséget szerzett. Tizenkét évig dolgozott ágy mellett – előbb az általános sebészeti, majd az infektológiai osztályon.

Megszerette a kórházat, a munkatársakat, az ápolói hivatást, és mindazt, ami a betegek ellátásával kapcsolatos. Mindig szívesen beszélgetett a betegekkel, a látogatóba érkező családtagokkal, érdekelte az élettörténetük, családi kapcsolataik, a háttér, ahonnan jöttek. Az évek során egyre jobban foglalkoztatták a betegek egészségi állapotával összefüggő külső-belső háttértényezők, ezek javítását célzó beavatkozási lehetőségek. Az új ismeretek utáni érdeklődés vitte a szociális terület felé, így 2006-tól, mint az intézmény szociális munkása folytatta tevékenységét, miközben munka mellett képzete magát. 2008-ban államvizsgázott általános szociális munkás szakon, majd 2010-ben az egészségügyi szociális munka mesterszakán végzett, diplomamunkája már a kórházi szociális munka témakörében íródott.

 

A kórházi szociális munka ezekben az években már az ország több kórházában létezett, de a munkafolyamatok többnyire még egyéni szokások szerint működtek. Heléna a szociális problémák eredményesebb megoldása érdekében már a kezdetektől fogva aktívan részt vett a szociális munkások hatáskörébe tartozó feladatok, a professzionális munka kidolgozásában, a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatok átvételében, valamint a jelzőrendszer kiépítésében, mellyel lehetővé vált a szociális esetek jelzése és a minél hatékonyabb segítés megvalósulása.

A kemény munka eredményeként ma már magas szakmai színvonalon, kiépült esetvezetési utak és kiterjedt kapcsolatrendszer birtokában vesz részt a rászorulók segítségnyújtásában.

Számtalan érdekes és bonyolult eset akad, melyek megoldása a szakma ismeretén túl készségszintű jártasságot és kitartást is igényel. Munkatársunk egy-egy ilyen eset bemutatásával szakdolgozói konferenciákon is felhívta a figyelmet a szociális munka egészségügyi helyére, szerepére és eredményességére.

2009-ben, megalakulását követően csatlakozott az egészségügyi szociális munkások országos egyesületéhez, amelynek azóta is tagja. Amennyiben ideje engedi, részt vesz a taggyűléseken és két cikluson át tisztségviselő is volt. A Pécsi Tudományegyetem felvette tereptanárjaik nyilvántartásába, a kórház pedig szívesen fogadja a hallgatókat, így már több alkalommal ismertette meg szociális munkás hallgatókkal a kórházi segítői tevékenység gyakorlatát.

A szociális területen is gyakran változnak a jogszabályok, az elérhető támogatások, a jogosultsági feltételek, az igénylés folyamata, melyet folyamatosan figyelemmel kísér.

Több szakmai szervezetben markánsan képviseli a szociális munkások szakmai fejlődését, minden szakmai megmozduláson, rendezvényen részt vesz.

 

Kiváló szakértelme, elhivatottsága elismeréseként a díjra Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató terjesztette fel az intézményünkben közel 30 éve kiemelkedő munkát végző kolléganőt, akinek gratulálunk az országos kitüntetéshez és további sikereket, jó egészséget kívánunk!

 

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!