Adomány a magángimnáziumtól

A Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium, a Diákönkormányzat kezdeményezése alapján adománygyűjtést szervezett kórházunk gyermekosztályának javára.

Jó kapni, de adni még jobb, gondolat mentén zajlott a pannonos adományátadás a kórház auditóriumában. „Azt a sok szeretetet, egymásra figyelést, felelőségteljes gondolkodást, családias légkört, amit mi az iskolában tanárként adunk a gyerekeknek, azt ők adják tovább” emelte ki Baráth Gyula igazgatóhelyettes. A diákok ötlete alapján az utolsó tanítási héten becsületkasszás, karácsonyi forrócsoki és teát árultak a POK diákjai az iskolában, melynek bevételét a gyermekosztályunknak ajánlották fel. A gimnázium vezetését annyira megihlette a diákok kezdeményezése, hogy ígéretet tettek, hogy az általuk összegyűjtött összeget az iskola vezetősége megduplázza. A diákok még nagyobb lelkesedéssel valósították meg tervüket és több mint kétszázezer forintot gyűjtöttek össze.

December 21-én szerdán a kórház főigazgatójának dr. Jobbágy Lajosnak nyújtották át a négyszázötvenezer forintot, amit a gyermekosztály vezetői, beteg gyermekek légzését segítő inhalátorok beszerzésére fog fordítani.

Mély tisztelet és hála a felnövekő generációnak, és az őket erre nevelőknek.

Figyelem!
Ez az oldal már archív tartalmakat tartalmaz, az itt található információk nem aktuálisak.
Kérjük, látogasson el megújult honlapunkra, ahol minden friss és naprakész információt megtalál:

TOVÁBB AZ ÚJ OLDALRA!!