Dunaújváros és környékének súlyponti kórházaként

közel 120 ezer ember egészségéért felelünk. Sokan keresnek fel bennünket a tágabb régióból is, Dunaföldvárról, a Duna túloldaláról, Solt környékéről. Az elmúlt évek fejlesztéseinek, beruházásainak köszönhetően a folyamatos sürgősségi ellátás mellett széles szakmai spektrumban kínálunk gyógyító szolgáltatásokat, rehabilitációs és ápolási lehetőségeket betegeinknek.


Főoldal


Szórakoztatva adakoztak PDF Nyomtatás Email

 Idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg a jótékonysági pedagóguskoncertet az Evangélikus templomban, melynek bevételét ismét a gyermekosztályunk javára ajánlották fel.

 

A Móricz Zsigmond Általános Iskola szervezésében 2009. április 24-én pénteken 18 órától az Evangélikus templomban került megrendezésre a jótékonysági koncert, ahol gazdag, minden tekintetben minőségi műsorral várták az érdeklődőket.

A koncertet első fellépőként a Móricz iskola ifjú, elsős diákjai nyitották, magyar népdalok éneklésével. Ezt követően a Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Egység kórusa, majd Németh Irma, Sebestyén Mariann és Péter Kata triója kápráztatta el a közönséget, énekhangjával.

Image

Sáska Lóránt hárfaművész – aki az est folyamán kétszer is fellépett - után ismét énekkar következett: a Móricz iskola tanárai adtak elő egy dalcsokrot. A hangszeres előadók sorát Mészáros Melinda harmonikán folytatta, majd a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola tanárai (Kurina Laura csellón és Matolcsi Katalin zongorán) következtek. A Dunaújvárosi Főiskola Női Kara magyar szerzők darabjait adta elő, a tőle megszokott magas színvonalon.

Image

Image

Az est zárásaként a Sándor Frigyes Zeneiskola tanáraiból alakult alkalmi zenekar előadása hangzott el, melyben Beke Beáta gitározott, Jankovicsné Ádám Judit hegedült, Mészáros Melinda tangóharmonikázott, Tótin Katalin zongorázott, Balogh Zoltán András basszusgitározott és Szekeres István ütős hangszereken játszott. A csillogó szemű zenetanárok előadását a közönség méltán jutalmazta vastapssal.

Image

Image

A hangverseny végén dr. Sipos Edith osztályvezető főorvos mondott köszönetet a közreműködőknek és a támogatóknak, majd elmondta, hogy az összegyűlt összeget a felújított gyermekosztály teraszára elhelyezhető kültéri játékokra szeretné fordítani.

A változatos, magas színvonalú előadások minden érdeklődő számára élménydús, emlékezetes péntek estét nyújtott.

 

 
 

 




Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640


© 2007 Szent Pantaleon Kht.
- Impresszum -