Dunaújváros és környékének súlyponti kórházaként

közel 120 ezer ember egészségéért felelünk. Sokan keresnek fel bennünket a tágabb régióból is, Dunaföldvárról, a Duna túloldaláról, Solt környékéről. Az elmúlt évek fejlesztéseinek, beruházásainak köszönhetően a folyamatos sürgősségi ellátás mellett széles szakmai spektrumban kínálunk gyógyító szolgáltatásokat, rehabilitációs és ápolási lehetőségeket betegeinknek.


Főoldal


Sürgősségi ellátás: 225 millió forintos fejlesztés PDF Nyomtatás Email

 

Csaknem 225 millió forintból valósulhat meg a sürgősségi betegellátás fejlesztése a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban az Új Magyarország Fejlesztési Terv segítségével – az erről szóló szerződést pénteken írták alá a felek.

 

Az ünnepélyes aláírás résztvevőit elsőként dr. Kálmán András, Dunaújváros polgármestere köszöntötte. Rövid beszédében utalt a kórház működésbeli nehézségeire, ám úgy vélte, a mindenkori önkormányzat számára fontos, hogy olyan kórház legyen Dunaújvárosban, amely a város igényeit kielégíti, és a környező települések lakóit is ellátja.  

 A dunaújvárosi sürgősségi betegellátó osztályt (sbo) 2006-ban hozták létre 40 millió forint állami, 75 millió forint önkormányzati hitelből és 40 millió forint kórházi forrásból. Mára azonban kinőtte méreteit, derült ki dr. Máté-Kasza László, a kórház főigazgatójának tájékoztatásából. Másfél éves nagyon kemény munka eredménye a sikeres pályázat, amelynek köszönhetően 225 millió forintos fejlesztés valósulhat meg a régiók határán álló súlyponti kórházban. A fejlesztések három területet fognak érinteni: orvosi műszerek, az informatika és építészet, épületgépészet.  Ezek szerint a sürgősségi ellátáshoz szükséges további orvosi műszereket, berendezéseket vásárolnak, olyan informatikai fejlesztést hajtanak végre, amely a telemedicinát szolgálja például a radiológiában.  Kicserélik a régi lifteket, akadálymentesítést hajtanak végre, az energiatakarékosság jegyében hőszigetelnek és ablakokat cserélnek. Hamarosan megjelennek a már előkészített közbeszerzési pályázatok mindhárom területen. A beruházások még idén elkészülnek.  

Jó helyre és jó célra érkezik a fejlesztési forrás, hiszen 120 ezer ember biztonságos ellátását szolgálja – mutatott rá dr. Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a támogatási szerződésének aláírásakor, majd hozzátette: az uniós forrásból kiírt pályázatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a betegek számára minden régióban elérhető közelségbe kerüljön a magas színvonalú egészségügyi ellátás. Magyarországon 2007 és 2013 között 453 milliárd forintot fordíthat egészségügyi célú fejlesztésekre.  

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv a sürgősségi ellátás hatékonyságának és az ellátás minőségének növelését célzó pályázatai révén összesen 12 milliárd forintot osztanak szét 26 kórház között, derült ki Kővári Attila, a Strukturális Alapok Programiroda igazgatójának tájékoztatójából. A sürgősségi ellátás fejlesztését szolgáló támogatások nagysága 200 és 800 millió forint között mozog. Folyamatosan kötik a támogató szerződéseket, amelyek az igazgató szerint nemcsak a sürgősségi ellátás fejlesztése miatt fontosak, hanem előszobáját jelentik a strukturális átalakítást célzó következő nagy pályázatnak. A megaprojektben összesen 74,8 milliárd forintot osztanak szét a hazai kórházak között – s mint ismeretes, a Szent Pantaleon Kórház is indulni kíván a támogatásért új, modern műtőblokk létrehozása céljából.  

Kővári Attila azt is elmondta, hogy a Szent Pantaleon Kórház élen járt a pályázatban: elsőként adta be anyagát, és a szerződéskötési feltételeket is elsőként teljesítette, így a szerződéskötési folyamatban is az elsők között van.   

Minden megszólaló külön gratulált az eredményes pályázatot kidolgozó csoportnak, amelynek tagjai: dr. Mészáros Lajos stratégiai igazgató, projektvezető, dr. Máté Ágnes, az sbo osztályvezető főorvosa, a program szakmai koordinátora, Posch Ferencné, gazdasági igazgató, a program pénzügyi vezetője, Parapatics Zsanett jogi asszisztens, Stipkovits Gabrirella munkaügyi csoportvezető, Kubovicsné Harsányi Márta pénzügyi részlegvezető és Kovács Bettina kommunikációs munkatárs, projektasszisztens. A projektmenedzsment munkáját segítette szakmai felelősként Fenyővári István műszaki osztályvezető, Radnai Judit környezetmérnök, Schrammerné Gál Zita humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezető és helyettes, Tóth Enikő.

 

 
 

 




Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640


© 2007 Szent Pantaleon Kht.
- Impresszum -