Dunaújváros és környékének súlyponti kórházaként

közel 120 ezer ember egészségéért felelünk. Sokan keresnek fel bennünket a tágabb régióból is, Dunaföldvárról, a Duna túloldaláról, Solt környékéről. Az elmúlt évek fejlesztéseinek, beruházásainak köszönhetően a folyamatos sürgősségi ellátás mellett széles szakmai spektrumban kínálunk gyógyító szolgáltatásokat, rehabilitációs és ápolási lehetőségeket betegeinknek.


Főoldal


Sürgősségi betegellátás: zajlik a közbeszerzési eljárás PDF Nyomtatás Email

 Májusban várható a három területre – orvosi műszer és informatika, valamint építészet, épületgépészet – kiírt pályázatok elbírálása, így a munkálatok már júniusban megkezdődhetnek a Szent Pantaleon Kórház sürgősségi betegellátó osztályának fejlesztése érdekében.

 

Mára már kinőtte méreteit a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház sürgősségi betegellátó osztálya (sbo), forgalma ugyanis a nyitás óta kétszeresére nőtt. Az sbo-t 2006-ban hozták létre 40 millió forint állami, 75 millió forint önkormányzati hitelből és 40 millió forint kórházi forrásból. Annak idején jelentős részben más osztályokról átvitt, használt műszerekkel indult meg a munka, s a működés sok kompromisszum árán valósulhatott meg, emiatt nehezen tudták teljesíteni a minimumfeltételeket.  

Éppen ezért a kórház 2008 tavaszán beadta pályázatát az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjában (TIOP) a sürgősségi ellátás hatékonyságának és az ellátás minőségének növelését célzó felhívásra – az önkormányzat egyetértésével és 23 millió forintos támogatásával – a sürgősségi betegellátó osztály további korszerűsítése és magasabb szintre történő fejlesztése céljából.  

Kétéves megfeszített munka vezetett a sikerhez: a támogató döntés megszületéséről 2009 decemberében értesítették a Szent Pantaleon Kórházat, majd a 225 millió forintos fejlesztést szolgálót szerződést 2010. január 15-én írták alá a felek.  

A fejlesztések három területet érintenek: orvosi műszerek, informatika, építészet, épületgépészet.  Ezek szerint pályázati forrásból a sürgősségi ellátáshoz szükséges további orvosi műszereket, berendezéseket vásárolnak, olyan informatikai fejlesztést hajtanak végre, amely például a képi adattovábbítást teszi lehetővé a radiológiában.  Kicserélik a régi személyzeti lifteket, akadálymentesítést hajtanak végre. Az energiatakarékosságot szolgálja a hőszigetelés és ablakcsere. Meghatározó lépés a detoxikáló kialakítása, ugyanis jelenleg nincs kijózanító részleg az intézményben, így a betegeket korábban a belgyógyászaton, jelenleg a sürgősségi osztályon látják el. A detoxikálót az egykori fertőző osztály külön álló épületében a földszinten, mintegy 150 négyzetméteres területen hozzák létre (az épületbe folyamatosan költözik át a pszichiátria), elkülönülve a többi ellátástól.  

Három közbeszerzési eljárást hirdettek meg: orvosi műszer beszerzésre, építészetre, informatikai fejlesztésre írtak ki pályázatot. Május végén zárul a pályázatok elbírálása, így a megvalósítás júniusban megkezdődhet, s még ebben az évben le is zárul a projekt. A program megvalósulásával a 2006 végén átadott dunaújvárosi sbo európai szintű, modern centrummá válik 2010-ben. 

 
 

 




Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640


© 2007 Szent Pantaleon Kht.
- Impresszum -