Főoldal arrow Sajtószoba


Sajtószoba

Dunaújváros és környékének súlyponti kórházaként közel 120 ezer ember egészségéért felel a Szent Pantaleon Kórház Kht. A kórházban évente körülbelül húszezer fekvőbeteg és mintegy hétszázezer járóbeteg ápolásával, gyógyításával kapcsolatos feladatokat látnak el. Az ötszázhuszonhárom ágyas kórházban jelenleg kilencszázan dolgoznak.

A kórház, amely a város építésével egy időben, 1950-től szerveződött, 1965 szeptemberében költözött mai épületébe, az intézmény 1991 novembere óta viseli Szent Pantaleon, az orvosok egyik védőszentjének nevét.

2006. január elseje óta közhasznú társasági formában működik a dunaújvárosi kórház, a kht.-nak százszázalékos tulajdonosa Dunaújváros Önkormányzata.

A kórház beszámolói
 
 

Sajtóanyagok



Dunaferr-es adomány a kórháznak
2008.07.10.

 

Július 10-én csütörtökön a Dunaferr képviseletétől adományozó oklevelet vehetett át intézményünk gyermekosztálya.

 
Folytatás...
 
Semmelweis ma is példakép
2008.07.10.

 

 

Emberi nagyságáért, példaértékű munkásságáért ünnepli évről évre Semmelweis Ignácot, az anyák megmentőjét a Szent Pantaleon Kórház Kht. kollektívája. Az ünnepségen immár hagyományosan kitüntetéseket, előléptetéseket adnak át azoknak a dolgozóknak, akik elkötelezettek a gyógyítás iránt, feladataikat tartósan magas szakmai színvonalon, felelősségteljesen végzik, magatartásuk példamutató, empátiával fordulnak a betegek felé. 

 
Folytatás...
 
Az infektológia több, mint fertőző osztály
2008.06.17.

 Ideális helyen, egy különálló épületben működik a kórház infektológiai osztálya, amelynek vezetése ágyszámbővítést szeretne elérni, hiszen a reform során ágyakat vesztettek, miközben többletfeladatot kaptak, s ráadásul az akut betegeket nem lehet ütemezett módon ellátni.

 
Folytatás...
 
2007 évi beszámoló
2008.06.12.

  2007: a volumenkorlát szorításában

  

Számos negatív hatás, köztük a volumenkorlát drasztikus csökkentése súlyos megszorításokra kényszerítette a Szent Pantaleon Kórház Kht.-t 2007-ben – derül ki a dr. Gyöngyösi Pál orvos-igazgató által készített éves beszámolóból, amelyet teljes terjedelmében a honlap „Kórházunkról” rovat Beszámolók almenüjében olvashatnak az érdeklődők.

 

Folytatás...
 
Fotókiállítás
2008.06.04.

 

 

 

 

 

 

„Árnyék és fény” címmel fotókiállítás érkezett a városunkba, a Transzplanációs Alapítványnak köszönhetően. A kiállítást május 09-én az MMK-ban nyitották meg ünnepélyes keretek között, majd 21-től június 12-ig  a kórházunk földszintjén tekinthető meg.

 
Folytatás...
 
Szülésre felkészítés ismét
2008.05.26.

 

A korábban megrendezett, szülésre felkészítő programról folyamatos pozitív visszajelzéseket kapott az osztály, ezért újabb tanfolyamot szervez a szülészet-nőgyógyászat. Az első előadás 2008. május 27-én kedden 16 órakor az intézmény auditóriumában kezdődik.

 

Folytatás...
 
Adomány a Gyermekosztálynak
2008.05.22.

 

Gombos István iparművész és kiadója a gyermekosztályunknak adományozott egy jelentős összeget a nemrégiben megjelent monográfiája bevételéből. A bensőséges ünnepségre a közelgő gyereknap apropóján került sor ma délben az intézményben.

 
Folytatás...
 
Szent Pantaleonra emlékezve
2008.05.21.

 A névadó előtti tisztelgéssel ünnepelt a kórház, amelynek öt dolgozója, dr. Sipos Edith, dr. Máté Ágnes, Németh Józsefné, Zayzon Nándorné és Schrammerné Gál Zita  Szent Pantaelon Emlékérmet vehetett át kiemelkedő szakmai munkásságáért. Az intézmény az egyre nehezebb finanszírozási körülmények között is áldoz a fejlesztésekre, munkatársainak köszönhetően pedig a gyógyítás, ápolás színvonala tovább javul.

 

Folytatás...
 
Szakdolgozók tanácskoztak
2008.05.14.

 Tudományos értekezleten tanácskoztak a modern ápolási elvekről, gyakorlatról az egészségügyi dolgozók a Szent Pantaleon Kórházban. A tizennegyedik alkalommal megrendezett szakmai összejövetelre háromszáz vendég érkezett és huszonhét előadás hangzott el.

 

 

Folytatás...
 
Kőzúzás az urológián
2008.05.12.

 Először alkalmazták a külső lökéshullámokkal végzett kőzúzást (ESWL) az urológiai osztályon, ahol három beteget kezeltek egy olyan speciális mobil géppel, amelyet időszakosan a Szent Pantaleon Kórházba telepítenek.

 

Folytatás...
 
Az SBO fejlesztésére pályázik a kórház
2008.05.08.

 

A sürgősségi betegellátó osztály további korszerűsítése és magasabb szintre történő fejlesztése céljából negyedmillió forintos támogatásra nyújtja be pályázatát a Szent Pantaleon Kórház Kht. az önkormányzat egyetértésével és anyagi hozzájárulásával.

 
Folytatás...
 
<< Első < Előző 11 12 13 14 Következő > Utolsó >>

Találatok: 181 - 195 / 206
 

 




Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25 / 413-640


© 2007 Szent Pantaleon Kht.
- Impresszum -