|

Az Ápolók Nemzetközi Napján 05.12-én, a megyei MESZK elismerő oklevelét vehette át három kórházi dolgozónk, Semmelweis nap alkalmából.
A MESZK minden évben elismeri tagjai munkásságát Semmelweis nap alkalmából. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei tagozata idén 2010. május 12-én kreditpont szerző továbbképzéssel egybekötve rendezte meg Semmelweis napi ünnepségét, a Fejér Megyei Szent György Kórházban. A Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft. dolgozói közül hárman a Magyar Szakdolgozói Kamara Fejér-megyei Szervezet Semmelweis napi elismerő oklevelét vehették át, a kamarában végzett kitartó munkájuk elismeréseként. Dr. Juhászné Bordács Veronika vezetőápoló, Horváthné Kósa Edit SBO egyetemi ápolója aki MESZK Fejér-megyei Szervezetének dunaújvárosi szervezetének helyi elnöke, valamint Borsosné Ádám Anett általános sebészeti osztályunk főnővére, aki a MESZK Fejér-megyei Szervezet Számvizsgáló bizottságának tagja, a felnőtt ápolási tagozat vezetője. Dunaújvárosból még ketten kapták meg ugyanezt a kitüntetést: Bíró Zsoltné az Egyesített Szociális Intézményben működő mozgónővér szolgálat ápolója és Gyöngyösiné Hoffer Szilvia ESZI gondozó részlegvezető, MESZK alapellátási elnöke, a szociális tagozat vezetője. 
Dr. Juhászné Bordács Veronika 1980-ban került kórházunkba, miután befejezte az Egészségügyi Szakközépiskolát és ápolónői képesítést szerzett. A Kórház belgyógyászati osztályára került, ahol három műszakban 10 évig lelkiismeretesen végezte munkáját, közben megszerezte a szükséges szakmai- és élettapasztalatot. Ezt követően Komplett Lakosságszűrési Csoport team tagja lett 1996-ig. Munkája során a dunaújvárosi lakosok nagy részével igen jó szakmai és emberi kapcsolatba került. 1996-ban Szent Pantaleon Kórház Fül-orr-gégészeti osztályán főnővéri kinevezést kapott, 2008. évig. 2008-ban a Kórház vezetősége vezető ápolói beosztásba emelte ki, itt egyik legfontosabb feladata a kórház ápolási munkájának magasabb szintre emelése, valamint kapcsolattartás szakmai szervezetekkel, hatóságokkal. Közben elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karát ápolói szakon. 2004-től megalakulása óta tagja a MESZK-nak, valamint az Ápolási egyesületnek. Horváthné Kósa Edit 1987-1992-ig kórház belgyógyászati osztály beosztott ápoló, 1998 – 2002 főnővér helyettes Főnővér helyettesként az osztály oktatói tevékenységébe is bekapcsolódtam, OKJ. ápolók felkészítése szakmai elméleti és gyakorlati vizsgákra. 2003-2006 Az intézmény gyakorlati oktatásvezetője 2007-től pedig a Sürgősségi osztály ápolói gárdáját erősíti. 2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán diplomás ápoló szakot végzett, majd ugyanitt tovább tanult és 2003-tól egyetemi ápoló. Szakmai tevékenységével hozzájárul a város és vonzáskörzete lakosságának biztonságos ellátásához, és megfelelő minőségű egészségügyi szolgáltatás nyújtásához. A MESZK Fejér-megyei Szervezetének dunaújvárosi szervezetének helyi elnöke. 
Borsosné Ádám Anett 2000. augusztus 1-től 2003. július 1-ig A Szent Pantaleon Kórház Általános Sebészeti Osztályán műszakos ápolóként kezdte, majd 2003. július 1-től osztályvezető főnővéri kinevezést kapott. Az intézményben megalakult decubitus team alapító tagja, jelenleg intézményi vezetője. Tagja a gyógyszerelés fejlesztés munkacsoportnak. 2000-ben POTE Egészségügyi Főiskolai Kar Kaposvári Tagozatán diplomás ápoló szakon végzett. Munkáját mindig kiemelkedő szakmai tudás és gyakorlati elkötelezettség jellemzi. A MESZK megalakulása óta aktív tagja, kezdetben a Megyei fekvőbeteg ellátási alelnöki tisztséget töltött be. (2004-2007), majd 2008 május óta a számvizsgáló bizottság tagja és 2009-ben a Fejér megyei felnőtt ápolási tagozat tagozatvezetője. |