Tavaly volt 30 éves Mezőföld Természetfotó Egyesület – melynek egyik alapító tagja munkatársunk, dr. Somorácz György főorvos.

A Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjai havi összejöveteleiken megtekintik egymás alkotásait, megbeszélik tapasztalataikat, szakmai tanácsokkal segítik egymást és a kiválogatott zsűrizett képekből hagyományaikhoz híven évente kiállítást szerveznek.
Munkatársunk, dr. Somorácz György infektológus főorvos munkái évek óta méltán kapnak helyet a kiállított fotók között. Főorvos úr orvosi hivatása mellett 1975 óta kikapcsolódásként havonta átlagosan két-három napot a fotózásnak szentel. A Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjaival, barátokként távolabbi túrákat is szerveznek, főorvos úr kedvenc fotós helyszínei mégis Dunaújváros környéke, a Duna part, a kikötő, a szabad strand, illetve az Akasztói tavak környéke. A fotózás szeretetét fiának, dr. Somorácz Áronnak is sikerült átörökítenie, így már évek óta mindkettőjük fotói szerepelnek a kiállításokon.
A kiállításokon megcsodált képeik egy részét, amiket orvosok készítettek, az Egyesület a krónikus belgyógyászati osztályunknak ajánlotta fel. Dr. Németh József a krónikus belgyógyászati osztály, vezető főorvosa szívesen fogadta a felajánlást és a folyosó falára ki is helyezték a fotókat. Az osztály folyosója, ahol az osztályon kezelt páciensek sokat tartózkodnak, így színesebb és barátságosabb lett.
Köszönjük az önzetlen felajánlást és kíváncsian várjuk az Egyesület idei kiállítását.



Lap tetejére


https://e-egeszsegugy.gov.hu

Tájékoztató videó: itt
youtube tájékoztató videó: itt
Adatvédelem: itt






Szent Pantaleon Gyógyszertár
Dunaújváros
Vasmű út 10. (Rendelőintézet)

Tel.: 06 (25) 550-373
Fax: 06 (25) 550-457
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig
8 - 16 óráig







Szent Pantaleon Kórház
Rendelőintézet
Dunaújváros
kommunikacio[kukac]pantaleon[pont]hu
Tel.: 06 (25) 550-550
Fax: 06 (25) 413-640

Korányi Sándor utca 4-6.
2400,Dunaújváros


















Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM