Befejeződtek azok az építészeti munkálatok és eszközbeszerzések, melyek finanszírozására a „Családbarát Szülészet” pályázati program keretében nyert támogatást a Szent Pantaleon Kórház a Szülészet-nőgyógyászati osztály számára.

A Kormány 2018-ban egy határozatában kiemelt célul tűzte ki a családbarát értékrend, a család- és gyermekbarát szemlélet minél szélesebb körű megvalósulását, melynek érdekében több intézkedést is hozott. Ezek egyik eleme a családközpontú szülészeti ellátás országos szintű megvalósítása érdekében a „Családbarát Szülészet” pályázati program létrehozása volt.

A Szülészet-nőgyógyászati osztály az elmúlt években is számos, a családbarát értékrendet támogató fejlesztést, szakmai eredményt valósított meg és további céljául tűzte ki egy még inkább szülő- és bababarát környezet kialakítását, a pozitív szülésélmény feltételeinek és az ellátás körülményeinek további javítását.

A pályázaton közel 64 millió forintot nyert a kórház, melyből 35 millió forint értékben építészeti felújítások megvalósítására került sor. Ezen belül is a szülőszoba padozata új, homogén, vezetőképes PVC burkolatot kapott, illetve felújításra került az osztály III. emeleti folyosójának közepén található mosdóblokk. A fennmaradó összegből bővíthetővé vált az osztály bútorzata és eszközparkja, többek között új szülőágyak, szülőmonitorok, inkubátor és ctg-készülék, illetve egyéb kiegészítő berendezések megvásárlására is lehetőség nyílt.

A Szülészet-nőgyógyászati osztály 2018-ban elnyerte a „Családbarát Kórházi Osztály” díjat és a most befejeződött munkálatoknak köszönhetően még színvonalasabb, komfortosabb lett a környezet a gyermeket váró családok számára.




Lap tetejére


https://e-egeszsegugy.gov.hu

Tájékoztató videó: itt
youtube tájékoztató videó: itt
Adatvédelem: itt






Szent Pantaleon Gyógyszertár
Dunaújváros
Vasmű út 10. (Rendelőintézet)

Tel.: 06 (25) 550-373
Fax: 06 (25) 550-457
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig
8 - 16 óráig







Szent Pantaleon Kórház
Rendelőintézet
Dunaújváros
kommunikacio[kukac]pantaleon[pont]hu
Tel.: 06 (25) 550-550
Fax: 06 (25) 413-640

Korányi Sándor utca 4-6.
2400,Dunaújváros


















Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM