Pszichiátriai osztályunkon 2021. december 1-jétől dr. Ádám Éva kapott megbízást az osztályvezető főorvosi feladatok ellátására. 

A vezetői teendőket dr. Csobánczi Piroska főorvostól vette át, aki átmeneti időre több ízben is vállalta, hogy segíti a pszichiátriai ellátást azzal is, hogy szakmai munkája mellett vezetőként összefogja az osztály tevékenységét. 
A legutóbb, több mint két éven keresztül az osztály vezetését ellátó dr. Csobánczi Piroska a Semmelweis Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1975-ben. Attól az évtől kezdődően a Szent Pantaleon Kórház munkatársa. 1979-ben szakvizsgázott neurológiából, 1989-ben pszichiátriából, 2005-ben pszichiátriai rehabilitációból. 1985-ben a pszichiátriai osztály alapító munkatársa volt. 2002-től vált az osztály vezetésének aktív részesévé másodfőorvosként. Kimagasló színvonalon végzett, lelkiismeretes munkáját több alkalommal is elismerték.  A Szent Pantaleon Kórház vezetésétől 2006-ban Kiváló Dolgozó kitüntetésben, 2011-ben Szent Pantaleon Emlékéremben részesült, 2019-ben pedig Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dunaújváros Egészségügyéért díjat adományozta részére.

A december 1-jétől a pszichiátriai osztály élére kinevezett dr. Ádám Éva 2004-ben végzett a Semmelweis Egyetem általános orvostudományi karán. Diplomázását követően rezidensképzését Budapesten, a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán kezdte. 2005-2006-ban szakmai kitérőt tett és orvoslátogatóként dolgozott, majd folytatta munkáját a Nyírő Gyula Kórházban. 2005-től 2018-ig háziorvosi ügyeleti tevékenységet is végzett.  2008 óta a Szent Pantaleon Kórház pszichiátriai osztályának munkatársa. 2009-2011. között kórházunk sürgősségi betegellátó osztályán is vállalt ügyeleti ellátást, mely szakmai szempontból nagymértékben hozzájárult a pszichiátria és az oxyológia határterületeinek megismeréséhez. Pszichiátriai szakvizsgáját 2011-ben tette le. 

További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!



Lap tetejére


https://e-egeszsegugy.gov.hu

Tájékoztató videó: itt
youtube tájékoztató videó: itt
Adatvédelem: itt






Szent Pantaleon Gyógyszertár
Dunaújváros
Vasmű út 10. (Rendelőintézet)

Tel.: 06 (25) 550-373
Fax: 06 (25) 550-457
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig
8 - 16 óráig







Szent Pantaleon Kórház
Rendelőintézet
Dunaújváros
kommunikacio[kukac]pantaleon[pont]hu
Tel.: 06 (25) 550-550
Fax: 06 (25) 413-640

Korányi Sándor utca 4-6.
2400,Dunaújváros


















Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM