A Bartók Kamaraszínház adott otthont az október 23-dikai városi ünnepiségnek, ahol sor került Dunaújvárosért díj átadására. 


Az ünnepségen beszédet mondott Pintér Tamás polgármester. A megemlékezést a Vasas táncegyüttes műsora tette színessé. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából rendezett eseményen adták át a város egyik meghatározó önkormányzati elismerését, a Dunaújvárosért Díjat. Az elismerés azon személynek és közösségnek adományozható, aki Dunaújvárosban, illetve Dunaújvárosért maradandót alkotott. Idén két személynek adományozták a rangos városi elismerést.

2021-ben postumus díjat kapott Bába Mihály, a márciusban tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló sportember, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapat legendás masszőre.  A díjat a gyermekei vették át.

Idén a Dunaújvárosért Díjat kapott Dr. Baráth Károly, a Szent Pantaleon Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály főorvosa. 

Dr. Baráth Károly 1974-ben szerezte orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ezt követően munkába állt a dunaújvárosi kórházban. Egy rövid aneszteziológiai és intenzív osztályon tett kitérő után, 1975. január 1. óta folyamatosan a szülészet-nőgyógyászati osztály munkatársa – szakvizsgáját 1979-ben tette le. 2002 óta főorvosként vesz részt a betegellátásban. 
Már pályája elején bekapcsolódott a nőgyógyászati rákszűrés kiterjesztését szorgalmazó munkába, amelynek eredményeként ma már nem történhet nőorvosi vizsgálat rákszűrés nélkül. Részt vett a terhestanácsadás, a teljes körű terhesgondozás megszervezésében, a rendszeres terhességi ultrahangvizsgálat bevezetésében.

A magzati ultrahangvizsgálat területén elsajátított szakértelmét szakmai körökben is nagyra becsülik. Pályafutása során nagy jártasságot szerzett az endoszkópos, laparoszkópos beavatkozások végzésében is. Hazai és nemzetközi kongresszusokon számos előadással szerepelt, publikációi országos lapokban is megjelentek. Dr. Bazsa Sándor szerint dr. Baráth Károly alapos, kiváló szakember, aki évtizedek óta alapembere a kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának. Makóné Zsebeházi Judit szülészeti asszisztens szerint pácienseit nagy odafigyeléssel empátiával, emberséggel kezeli, különös tekintettel az elesett, szociálisan rászorultakra.

Dr. Baráth Károly munkája kiemelkedő. Körültekintő, empatikus és kimagasló színvonalú orvosi tevékenységének, kollegiális magatartásának, közvetlen egyéniségének elismeréseként Szent Pantaleon Emlékéremben részesült 2007-ben. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelkedő szakmai pályáját 2011-ben "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjjal ismerte el.
 
Apai nagyapja evangélikus lelkész volt, kinek szellemi örökségét szívén viseli. A városban újonnan alakuló evangélikus egyházközség életében a rendszerváltás óta aktívan részt vett, a templomépítő presbitérium tagja volt, melynek köszönhetően számos feladatot vállalt és vállal. Az evangélikus gyülekezet életében meghatározó szerepet tölt be, 2006-ban pedig az egyházközség felügyelőjévé választották. Páratlan műveltsége és széleslátása nem csak a gyülekezetet, de a várost és a régiót is gazdagítja. Kiállításokat szervezett a templom gyülekezeti termébe és Perkátára, előadásokat tartott egyháztörténeti témákban, ha kellett kántori szolgálatot is vállalt. Elkötelezett a kultúra iránt, így az egyházközség számos kiállításának, koncertjének szellemi atyja. Nevéhez fűződik a környék egyetlen Trianon emlékművének felállítása, melyet 2008-ban a templomkertben szenteltek fel. A reformáció 500. évében Luther Mártonra emlékezve ő szegezte ki a templomkapura a 95 tételt, és a zarándoklaton idegenvezetőként szolgált. A gyülekezet bajor testvérkapcsolatának oszlopos tagja, német tudásának köszönhetően mindig számíthatnak rá. Komoly könyvtárat gyűjtött az évek alatt, amely nem csupán az értékes írások birtoklását jelenti, hanem az azokban rejlő tudás és műveltség páratlan példáját is. Ezekből ízelítőt hallhatunk vasárnaponként az istentiszteleteken a hirdetésekhez kapcsolódóan, hiszen doktor úr rendszeres feladata többek között ez is. A múlt tisztelete és a történelem szeretete ösztönözte arra, hogy kiterjedt és részletes kutatást végezzen az orvosszentek múltja területén, azon belül is kiemelten Szent Pantaleonról. Ezen felül lelkesen szélesíti történelmi, kulturális, műszaki ismereteit, mondván: tanulni, olvasni mindig jó és hasznos. 

A több mint négy évtizede a Szent Pantaleon Kórházban dolgozó dr. Baráth Károly főorvost Dunaújváros és környéke női lakossága, a leendő édesanyák egészségügyi ellátása érdekében mintegy 50 év alatt folytatott kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Dunaújvárosért díjban részesíti. 


Gratulálunk a díjazást kiérdemlő teljesítményekhez.



Lap tetejére


https://e-egeszsegugy.gov.hu

Tájékoztató videó: itt
youtube tájékoztató videó: itt
Adatvédelem: itt






Szent Pantaleon Gyógyszertár
Dunaújváros
Vasmű út 10. (Rendelőintézet)

Tel.: 06 (25) 550-373
Fax: 06 (25) 550-457
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig
8 - 16 óráig







Szent Pantaleon Kórház
Rendelőintézet
Dunaújváros
kommunikacio[kukac]pantaleon[pont]hu
Tel.: 06 (25) 550-550
Fax: 06 (25) 413-640

Korányi Sándor utca 4-6.
2400,Dunaújváros


















Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM