Tavalyi évben alapították a Köszönet a Hősöknek díjat. Az idei elismerések ünnepélyes átadására tegnap került sor Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban.

A járvány sújtotta emberek védőszentjének neve Szent Corona, ezért a „Köszönet a Hősöknek” díj jelképe egy „Szent Corona” bronzérem lett. Az ünnepeltek között volt tegnap dr. Jobbágy Lajos kórházunk orvosigazgatója, az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály vezető főorvosa.
Az egészségügy egyik legfontosabb elismerése a járványhelyzetben kiemelkedően helytálló egészségügyi dolgozókat jutalmazza a betegek, hozzátartozók és kollégák jelölése alapján, idén több mint ezer ajánlás érkezett a díjra, amit minden évben egy alaklommal adnak át. A díj alapítója prof. Dr. Bedros J. Róbert a Szent Imre Kórház főigazgatója és az országos kórházfőparancsnok-helyettes, a Magyar Orvosi Kamara, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint az Országos Mentőszolgálat vezetőiből álló bizottság végül idén összesen száz orvos, szakdolgozó és mentős kollégának ítélte meg a díjat.
Az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Prof. Dr. Bedros J. Róbert alapító. Beszédjükben elmondták, hogy a kitüntetett Kolléganők és Kollégák kivétel nélkül olyan helyzetben álltak példásan helyt, amelyre nemcsak ők, hanem igazából az egész világ egészségügye sem volt felkészülve. Ahogyan a világ országaiban az egészségügyi dolgozók, ők is hősiesen tették a dolgukat, harcoltak egy láthatatlan és életveszélyes ellenséggel, mert őket is hajtotta a hivatástudatuk, az emberségük, az alázatuk és a betegek iránti szeretetük.
Gratulálunk, és jó egészséget kívánunk az összes díjazottnak a megérdemelt elismerésükhöz, valamint rendkívül büszkén ünnepeljük kórházunk egyik hősét.
Dr. Jobbágy Lajos a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1982 szeptemberében vette át általános orvosi diplomáját "summa cum laude" minősítéssel.
Orvosi tevékenységét a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban kezdte, illetve azóta is folyamatosan az Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályon dolgozik, mely területen szakvizsgáját 1987-ben szerezte meg. Szakmai tudásának és tekintélyének elismeréseként 1991-ben adjunktusi, 1997-ben másodfőorvosi kinevezést kapott. Szakmai felettesei elméleti és gyakorlati ismereteit kimagaslóan jónak tartották, szakmai érdeklődése és látóköre mindig is széles spektrumon mozgott. Jelentős érdemeket szerzett a kórház kardiológiai ellátásának megszervezésében. Munkájának elismeréseként, sikeres pályázattal 2000-ben kinevezést kapott az osztály vezetésére. 2012. július 1-től osztályvezetői teendői mellett a központi műtőszolgálat vezetői feladatait is ellátta 2015-ig, orvosigazgatói kinevezéséig.
Kórházunkban és szakterületén belül országosan is elismert szakember. Rendszeresen és folyamatosan képezi magát, kollégáival jó szakmai és munkatársi kapcsolatot alakított ki. Angol nyelvtudása segítségével követi a nemzetközi szakirodalmat, tudását pedig továbbadja munkatársainak.
Tudományos publikációs aktivitása kiemelkedő. A szakmai kongresszusok, konferenciák rendszeres, valamint 1995 óta elismert előadója, többek között a SOTE, illetve SZOTE által szervezett posztgraduális orvosképzéseknek. Több országos és intézményi társaság, bizottság tagja. Munkája során az vezérli, hogy a tudomány fejlődését megismerjék az intézmény dolgozói és a lehetőségek kiaknázásával, a betegellátás során azt hasznosíthassák.
Érdemei elismeréseként 2005-ben Szent Pantaleon Emlékérem kitüntetésben részesült. A betegek gyógyításáért végzett magas színvonalú munkájáért, példaértékű szakmai és emberi magatartásáért, a Dunaújvárosban hosszú évek óta végzett sikeres munkájáért Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. évben a "Dunaújváros Díszpolgára" kitüntető címet adományozta részére.
A koronavírus járvány kezdetétől orvosigazgatóként, az intézményi operatív törzs tagjaként napi szinten végzi a pandémiával összefüggésben jelentkező feladatokat, koordinálja, irányítja a Covid betegellátást, melyben az intenzív osztály vezetőjeként, orvosként tevékenyen is részt vesz. Segítette a lélegeztetésre alkalmas ágyak kialakításának szervezését, az orvosok házon belüli átirányítását. Megszervezte és menedzseli a Covid betegek intenzív terápiáját mind a saját osztályán, mind az infektológiai osztályon, segítve ezzel az ott dolgozó kollégák munkáját. A lélegeztetési ismeretek más szakterületeken dolgozók részére szóló oktatásában is szerepet vállalt. Mindezek mellett odafigyel a napi szintű jelentések, adatszolgáltatások időben történő továbbítására.
Tagja a Fejér megyei oltási munkacsoportnak, a Covid-19 elleni védőoltás megjelenésével megkezdte és azóta is végzi a vakcinák érkezésének, az oltóhelyek kialakításának, működtetésének szervezését és magát az oltási tevékenységet is.
Fáradhatatlan, lelkiismeretes, precíz munkájának elismeréseként „Szent Corona” Díjat kapott 2021. június 21-én.
Dr. Mészáros Lajos
intézményvezető



Lap tetejére


https://e-egeszsegugy.gov.hu

Tájékoztató videó: itt
youtube tájékoztató videó: itt
Adatvédelem: itt






Szent Pantaleon Gyógyszertár
Dunaújváros
Vasmű út 10. (Rendelőintézet)

Tel.: 06 (25) 550-373
Fax: 06 (25) 550-457
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig
8 - 16 óráig







Szent Pantaleon Kórház
Rendelőintézet
Dunaújváros
kommunikacio[kukac]pantaleon[pont]hu
Tel.: 06 (25) 550-550
Fax: 06 (25) 413-640

Korányi Sándor utca 4-6.
2400,Dunaújváros


















Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM